Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)
2l8 még el nem számoltak, s minthogy a keresk. törv. 62. § a s a dolog természete szerint is az alkalmi egyesülési viszonyban állott felek között az ezen viszonyból kifolyó egymás közti követelések és tartozások helyesen s alaposan csakis az összes ügyletekre kiterjedő számadási per utján hozhatók tisztába s minthogy végre a 950 frtra irányuló kereset az egyesülési viszonyra s ennek eredményére való tekintet nélkül elkülönítetten el nem bírálható, a mennyiben a követelés éppen a közös üzlet létesítéséhez s folytatásához adott alaptőkének egy részét képezi, s igy természetes, hogy alperes mindazokat a követeléseit, a melyek a közös viszonyból eredtek, viszonkeresetképen érvényesíteni fogná a per folyamán, tehát az egész számadás a per során volna megejtendő, a mi azonban a sommás per keretén belől meg nem történhetik, mindezeknél fogva megállapítani kellett, hogy a jelen keresetet számadásnak és pedig vagy perenkivüli uton, vagy per utján kellett volna megelőznie, azaz, hogy a kereset időelőtti, miért is az. elutasittatott. (1892 márcz. 5. 2582. sz. a.) A győri kir. itélö tábla : Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja és alperest arra kötelezi, miszerint felperesnek 950 frt tökét s ennek járulékait megfizessen. Indokok: Peres felek a Sopronban 1887 okt. hó 1-én kötött szerződésben, mint azt a per során is elismerték, közkereseti társaságot alkottak, ugyanezen okiratban közöttük egy kölcsönügylet is jött létre, a mely a megalkotott közkereseti társasági viszonynyal csak annyiban függ össze, a mennyiben a felperes által alperesnek kölcsönadott 950 frt a létesített üzlet tökéjének alperes által fedezendő részére volt fordítandó és annak lejárati idejéül a létesített üzlet megszűnésének ideje, esetleg az alperesnek biztosított felmondás utáni V4 év eltelte volt megjelölve. Alperes a két ügylet szoros összefüggését vitatván, azt állította, hogy ő, mint az üzlet vezetője, még végszámadást nem adott és mivel az üzletből kifolyólag kölcsönös elszámolás utján volnának a vitás kérdések rendezendők és mivel ő viszonköveteléseket vél felperessel szemben támaszthatni, a mennyiben ezt a sommás bíróság előtt nem teheti, a peres kérdés sem oldható meg a végelszámolás kérdésétől függetlenül, felperesnek tehát csak a végelszámolás után vagy számadási perben volna kereshetőségi joga. Miután