Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)
214 De bár ekként a praemedititio megállapítható nem volt, más oldalról legkevésbé sem lehet elfogadni, hogy vádlott beszámithatlan lett volna. A törvényszéki orvosok csak annyit mondottak, hogy vádlott elhatározási képessége korlátozva volt. A tébolydai szakvélemény sem tartalmaz többet, mint hogy «vádlott elhatározása mindazon esetekben, a midőn a hysteriás izgalmai közreműködnek, akaratától egészen függőnek, azaz teljesen szabadnak nem tekinthető*. S a védelem is csak azon az alapon vitatta a beszámithatlanságot, mert felfogása szerint az öntudat minden korlátolása kizárja a beszámítást. Tekintve már, hogy vádlott éppen az elkövetés napján kétszer volt Tompos Julinál, azt kifizette s tőle a gyermeket pedig valótlan előadások mellett átvette s tekintve, hogy semmi adat sem létezik arra, hogy ezen alkalommal szokatlan magaviseletet árult volna el, tekintve, hogy vádlott mindezen tényekre, valamint a véghezvitel tényeire is visszaemlékezik, kétségtelen, hogy arra nézve, a mit cselekedett, öntudata nem hiányzott, s ezért beszámítási képessége bizonyítva van. Mindezek alapján már vádlottat a Btk. 278. §-ába ütköző gyilkosság bűntettének vádja alól, az előre megfontoltság hiányában felmenteni, ellenben a Btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettében, mint tettestársat bűnösnek kimondani kellett. A büntetés kimérésénél két mozzanatot vett különösen figyelembe a kir. törvényszék. Először azt, hogy vádlott felbujtásból cselekedett. A hysteriában szenvedő tettesnél ugyanis éppen ezen betegség minőségénél fogva a felbujtás szükségképen enyhítő körülményt képez. A képzetek mulékonysága, felületessége folytán az ismeretlen Julinak ismételve megújuló tanácsai lényegesen közreműködnek arra, hogy vádlott beteges, ingatag jelleme daczára, a bűntény gondolata gyökeret verjen, a bűnös eszmemenet állandósuljon, s midőn a nagyobb hatású külső körülmény (atyjának levele) bekövetkezik, vádlott a már kimutatott bűnös útra lépjen. A másik enyhítő körülmény, hogy vádlott a halált okozó tényt, a vízbe dobást nem maga követte el. Ugyanazon támoga-