Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

9' hozzá többé nem megy, mert utálja öt, mert van neki más férfia; söt arra szólította fel férjét, hogy ez is szerezzen más nöt magának, ha pedig nem talál, akaszsza fel magát ; tekintve, hogy vádlott ennyi és ily sértő elutasítások után sem szűnt meg reményleni s ujabb kísérleteket tenni, söt azon cselhez folyamodott, hogy kis leányuk hirtelen meghalását szín­lelje neje előtt, ezzel bírva reá azt, hogy házához visszatérjen, a minek azonban csakis azon eredménye lett, hogy az asszony az állí­tás alaptalanságáról meggyőződvén, vádlott ujabb ostromai daczára ismét eltávozott; tekintve, hogy 1891 aug. 3-án mindketten békéltetés végett a lelkész elé levén felhiva, vádlott már reggel elment nejéért, együtt indultak a lelkészhez, de ezt otthon nem találván, távozás közben neje újra kijelentette, hogy a lelkészhez is hasztalan jár­nak, mert ö ennek a szavára sem hajt és kibékülni nem fog, vádlott tehát ezen kísérletét is meghiúsulva látván, az utczán el­váltak, azonban kevés idő múlva hazatérőben véletlenül ismét találkozván, vádlott nejéhez csatlakozva, ezt újból kérte és ostro­molta, hogy térjen vissza hozzá és gyermekeihez, ez azonban nemcsak tagadó feleletet adott, hanem kijelentette, hogy inkább meghal, mintsem hozzá visszatérjen ; tekintve, hogy ezek folytán vádlottnak minden kérése és kí­sérlete kimerítve és meghiúsulva levén s belátván, hogy nejének elhatározását megingatni nem képes és minden utánjárása siker­telen maradt, kétségtelenül megállapítható, hogy vádlott lelki álla­potának izgatottsága ezen egymás után következett események és visszautasítások által a legerősebb felindulássá fokozódott s a halált okozó lövéseket, ily lelki állapotban, előleges megfontolás nélkül intézte nejére. Bizonyítja ezt Szegszárdi Gyula tanúnak azon vallomása, hogy midőn a második lövés után vádlottat kér­dezte : mit cselekedett ? ez annyira izgatott volt, hogy őt meg nem ismerte, holott egymással régóta ismerősök voltak ; bizonyítja továbbá Balázs Piri Félix rendőrnek azon vallomása, hogy midőn nyomban a lövések után vádlottat letartóztatta, ez igen zavart volt s ugy látszott, hogy nem volt teljesen eszénél; támogatja ezen bizonyítékot Mülle Ferencz kereskedősegédnek azon vallo­mása is, hogy midőn vádlott a revolvert vásárolta, igen zavart

Next

/
Thumbnails
Contents