Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)

6 2 Beszkid Antal ügyvéd által képviselt Manieczky János alperes ellen sommás visszahelyezés és jár. iránti perében következő­leg itélt: Felperes a vitás terület birtokába visszahelyeztetik, mely terü­let a Tengerszem-csúcstól a Tengerszem-tóig az utóbbin keresz­tül az ebből lefutó forrásig s ennek mentén annak a Halastóba beszakadásáig s tovább ezen irányban, a helyszíni vázrajzot he­lyettesítő C. alatti térképen jelölt, a Halastavat középen átszelő országos határvonalig egyenes irányban, továbbá ezen országos határvonal mentén a Bialka folyónak a Halastóból fakadó forrá­sáig s a Bialka folyómentén egészen a «Pod Uplani» nevü patak­kal való egyesüléséig s ezen ponttól vissza délnek, a Bialka folyó jobb partján s azzal csaknem párhuzamosan húzódó s folytatásá­ban a Tengerszem tavat körülzáró hegylánczolat gerinczén a ki­indulási pontig, vagyis a Tengerszem-csúcsig vezetett vonal által körálzároltatik, s alperes tartozik a Halastó jobb partján készí­tett utat széthányatni, illetve földdel takartatni. Indokok: Minthogy alperes saját bizonyítéka, vagyis az általa yl. a. csatolt tlkvi vázrajzzal, s felperes által C. a. csatolt kato­nai térképpel egyezőleg bizonyítva van, hogy az országos határ­vonalat a vitás terület mentén a Bialka folyó s ennek forrásától a Halastón át egyenes irányban vezetett vonal képezi. Minthogy ezen országos határvonalat azon körülmény, hogy a yl. alatti vázrajzon a vitás területre vonatkozó «Pretensions­linie mit Galiczien» bejegyzés találtatik, vitássá már azért sem teheti, mert azon vázrajzi jelzés a felperes által E. a. csatolt hit. tjkvi kivonatban alapját nem leli ; minthogy a tkvi vázrajz idézett jelzése sokkal határozatla­nabb, semhogy abból Gácsország igényének miségét megérteni lehetne ; minthogy a felperes által E. a. csatolt hit. tlkvi kivonat, vala­mint a yl. a. hit. tlkvi vázrajz, nemkülönben a C. a. katonai tér­kép által egyezőleg bizonyítva lett, hogy nemcsak a vitás terület, hanem ezenkívül egy több száz holdnyi terület is Jurgó (megyei) község határába esik ; minthogy ezen teljes bizonyító erővel biró okiratokkal szem­ben alperes, noha ez iránti készségét a per tárgyalásakor bejelen-

Next

/
Thumbnails
Contents