Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)
57 Miklóst, Futecsán Miklóst és ifj. Stojka Györgyöt a Btk. 33q. és 341. §-ai alapján 2 — 2 havi fogházra, ifj. Török Jánost 1 havi fogházra itéli. Indokok: Károsnak esküvel erősített vallomása szerint bizonyítva van, hogy deszkakerítéssel körülvett kertjéből 3 frt értékű gyümölcse lopatott el. Vádlottak ugy a vizsgálat rendén, valamint a végtárgyalás alkalmával tett vallomásukban beismerték, hogy a kerítésen át káros kertjébe hatoltak s onnan gyümölcsöt loptak, azonban azt adták elő, hogy a kerítés nem lehet magasabb 133 cméternél s azon keresztül bemászás nélkül, azon magukat egyszerűen átvetve, jutottak be káros kertjébe. Tekintve, hogy a kerítésnek még a bírói szemle szerint megállapított 165 cm. magassága sem tekinthető olyannak, hogy azon bemászás nélkül és csekély felemelkedéssel a kertbe behatolni ne lehetett volna s igy nem állapitható meg az, hogy vádlottak a kertbe bemászás utján jutottak, következőleg e védekezésük figyelembe vételével cselekményük a Btk. 330. §. 3. pontja szerint nem is minösithető, miért is őket az előbbi §. 3. pontja szerint minősített lopás vétségének vádja és következményei alól felmenteni, ellenben a lopott tárgy értékére való tekintettel lopás vétségében vétkesnek kellett kimondani. Tekintettel azonban arra, hogy vádlottak ellenében fenforgó azon súlyosító körülményekkel szemben, hogy a lopást éjjel és társaságban követték el, túlnyomó enyhítő körülmények fordulnak elő, u. m. feddetlen előéletük, beismerés, csekély és már jóvá is tett kár és hogy káros a vádlottak megbüntetését nem kivánja, a büntetést a bűnösség mérvéhez képest a határozati részben irt tartamban kellett meghatározni. Ifj. Török János vádlottnak a többi elitélt vádlottnál enyhébben történt elitélése abban találja indokolását, hogy ő a lopásban csakis a többi vádlott felszólítására s minden előkészület nélkül vett részt, mig ellenben a többiek harisnyákkal felszerelve indultak gyümölcsöt lopni. (1891. évi június q. 1681. sz.) A m kir. Curia : Tekintve, hogy Pap István panaszló gyümölcsös kertjének deszkakaritése azon a helyen, a hol vádlottak saját beismerésük szerint a kertbe behatoltak, a megtartott birói