Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)

8i alapos kifogás alá eső könnyű körülmény egy másik körülmény­hez járulva és ezt kiegészítve, ónsulylyal nehezedik a bizonyítás mérlegének serpenyőjébe. Széki István vádlott vallomásának azon részére vonatkozólag tehát, mely a Kútvölgyben lefolyt véres cselekmény utolsó körül­ményeiről, illetőleg magáról a megölés körüli cselekvőségről és azt véghezvivö személyekről szól, az imént kifejtett szabály sze­rint nem ezen vádlott vallomásának egyik fele, illetőleg őtet ki­mentő tartalma : hanem a bizonyító eljárás alatt felismerésre jutott összes adatok és mellékkörülmények, összefüggésben vádlott vallo­másának nem csupán tagadó, önmagát mentő részével, hanem ennek egész vallomásával képezik azon elemeket, a melyekből ezen vádlott tevékenysége a jogi bizonyosság erejével megha­tározandó és megállapítandó. Ezen mellékkörülményeket a kérdéses vallomás mentő részé­nek hátterébe állítva: a különben is már benső tarthatlanságánál fogva megingatott állítás ellentéte a többi positiv adatokkal, szembeötlővé válik. Mig ugyanis ezen vádlott vallomásának előbbi része egybevetve e mellékkörülményekkel, nemcsak valódiságára vonatkozólag megerősül, hanem kiegészítése benső összefüggést és harmóniát is nyer: addig az eljárás alatt beszerzett mellék­körülmények együttesen a kérdéses vallomásnak első részével: megsemmisítő sulylyal nehezednek vádlott vallomásának további részére, az előzetekkel összeegyezhetetlennek, valótlannak bizo­nyítván vádlott azon állítását, mely őtet Gáspár János megölésé­nél a bűntett véghezvitelének csupán tétlen szemlélőjéül tünteti fel. Első sorban kiemelendő itt Sallai Jánosnak — a bűntársnak — a csendőrök előtt tett vallomása. Nincs oly körülmény, a mely ezen vádlott eme vallomásának őszintesége ellen fel lenne hozható, sőt minden érv, minden adat s minden valószínűség a nevezett vádlott ezen vallomása visszavonásának hiteltérdemlösége ellen csoportosul össze. Nem menti magát ezen vádlott az említett vallo­másában ; nem szépíti tettét, nem enyhíti bűnös voltát és szállítja le, nem hárítja másra az ö terhére eső cselekedeteket. A mit tehát ezen alkalommal állit: az annyira magán hordozza a valóság jellegét, hogy különösen más körülmények hozzájárultával ezen vallomásának tartalma a bevalló vádlott ellen kétségtelen bizonyi­Dönt vény tár, uj folyam XXXII 6

Next

/
Thumbnails
Contents