Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)
5ö Jóllehet továbbá ahhoz kétely nem fér, hogy Komis Ferencz és neje sértetteknek a felismerés tekintetében tett vallomása meggyőződésük alapján tétetett, mégis, minthogy a nevezett vádlottaknak a felismerés czéljából a sértett felek eléállitása szabályszerűen nem történt, mivel Czikó István böszörményi rendőrfőkapitány vallomása szerint, általa a sértetteknek előre jelentetett, hogy a tetteseket más napon Büd-Szt.-Mihályba hozzák és a sértettek elé állítják, de mivel a vádlottakkal egyidejűleg a sértettek elé más egyének nem állíttattak és ez okból sértettek, a kik különben is Szentkuti Árpád terhelő előadásának hatása alatt voltak, csalódásnak és tévedésnek kitéve lehettek ; minthogy tehát a felismerési eljárás minden kételyt és aggályt kizáró módon nem eszközöltetett, de maga a felismerés is tévedéstől kizártnak annyival kevésbé vehető, mivel a sértettek azon tettest a kit legelőbb és hosszabb ideig látni alkalmuk volt, fekete, feltűnően barna, vastag bajuszú egyénnek jelezték, a mely jelzés Sóvágó János vádlott kinézésének a megállapítás szerint meg nem felel, mivel továbbá e vádlottnak bal szemén levő vakságát egyikük sem emiitette, azt az indokul felhozott körülményt pedig, hogy a kalap bal szemére volt húzva, első kihallgatásuk alkalmával fel nem hozták, sőt Kornis Ferenczné határozottan azt mondta, hogy a tettes kalapja állását meghatározni nem tudja ; és mivel Sóvágó János hangját a szembesítés alkalmával fel nem ismerték ; mivel továbbá ifj. Csürki Molnár István vádlottra nézve Kornis Ferencz az i8qo. évi mijus hó 23-án történt előállításakor azt a nyilatkozatot tette, hogy az alak hasonlatosságát kivéve bővebb felvilágosítást adni nem tud, de utóbb is arczára és szakáll-viselésére nézve nem nyilatkozhatott; Kornis Ferenczné pedig, hogy ezt a tettest alig látta, alakjára egyáltalában nem emlékszik ; mivel Végre Taskó András vádlottra vonatkozólag azon eltérés forog fen, hogy Kornis Ferenczné erről az egyénről azt állítja, hogy arcza valamivel —• kendővel — be volt takarva, ezt azonban Kornis Ferencz nem emliti, és a cselédek is, kik az őrt álló rablót látták, határozottan azt mondják, hogy ennek az embernek arcza betakarva nem volt, de Kornis Ferencz és neje