Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

39 alperes őt a vételár hátraléknak, illetőleg a vételár fejében bevál­tott kötvényeknek birói letétbe helyezésével biztosítsa. Ugyanazért az elsőbiróságnak Ítéletét a fenti változtatással kellett megfelelő indokai alapján helybenhagyni. (1890 okt. 9. 30098. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoz­tatásával felperes keresetével elutasittatik. Indokok : Felperes keresetében azt terjesztette elő és az A. a. alperes részére becsatolt adásvevési szerződést is olyan értelem­ben állította ki, hogy alperes az eme szerződés tárgyát tevő a nádasdi 210. sz. tjkvben 4029. hrsz. a. felvett ingatlan jutalék vételára fejében kikötött 850 frtból 100 frtot készpénzben lefize­tett, 75ofrtot pedig azzal törlesztett, hogy Schmidt Jánosnak fel­peres irányában fenállott 500 frtnyi követelését, továbbá Exner Annának szintén felperes irányában fenállott 250 frt követelését kifizette s illetve a kötvényeket beváltotta, ebből kifolyóan tehát alperest ezeknek a kötvényeknek kiszolgáltatására avagy 750 frt vételár lefizetésére kérte köteleztetni. Habár alperes beismerte, hogy a jelzett ingatlant a felperes­től megvette s azt tényleg használja, a felperes mégis jelen kere­setével elutasitandó volt; mert felperes felelős azért, hogy az eladott ingatlan tulajdona az alperes mint vevő által tehermentesen megszerezhető legyen, a per során bemutatott telekkönyvi kivonat szerint azonban, a nádasdi 210. számú telekjkönyvben a peres felek nevére felvett összes ingatlanokat és igy a kérdéses 4029. hrsz. alatt jegyzett birtokrészt is, a nádasdi árvatár javára C. 2. és 12. alatt, 370 frt töke és kamatai erejéig zálogjog terheli; a felperes tehát a teljes vételár kielégítését tanúsító okiratok kiadatását avagy a megfelelő vételár lefizetését addig az ideig nem követelheti, a mig eme zálogjog nem töröltetik s illetve alperes abba a helyzetbe nem hozatik, hogy a megvett ingatlan tulajdona nevére tehermentesen bejegyezhető legyen és: mert alperes érdeke az árvatár követelésének érvényesítéséből esetleg származható hátránytól, azzal még nem volna eléggé biz­tosítva, ha a teljes vételár lefizetését tanúsító kötvények a felperes­nek ki nem adatnának, hanem azok egyelőre birói őrizet alá he­lyeztetnének.

Next

/
Thumbnails
Contents