Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

219 Alperes köteles a felperestől albérben birt úgynevezett ((fekete­sas* vendéglő helgiségeket három nap alatt végrehajtás terhe mellett elhagyni és azokat felperes rendelkezésére visszabocsájtani. Indokok: Alperes mig egyfelől maga sem tagadja, hogy az A. alatti szerződést, mely az általa i7. alá csatolt szerződésnél későbbi keletű, saját kezűleg aláirta illetve elfogadta, mely utóbbi szerződés szabályozza peres felek között a jogviszonyt, mely szer­ződés 8-ik pontja értelmében bérbevevőnek csak oly italokat szabad árusítani, helyesebben kimérni, melyeket felperestől elárusitás végett kap, addig nyíltan beismerte, hogy időközben italmérési jogosult­ságot szerzett és oly italokat mért, melyeket nem felperestől szer­zett be. Alperes ezen ténye által a szerződés 8-ik pontjában foglalt kötelezettségét megszegvén, a kérdéses helyiségek elha­gyására kötelezendő volt. (1890 deczember 11. 4257. sz. a.) A nagyváradi kir. itélő tábla: Az elsőbiróság Ítéletét meg­változtatja, felperest keresetével elutasítja, a perköltségeket azon­ban a felek közt kölcsönösen megszünteti. Indokok: Felperes a bérelt helyiség elhagyására egyedül azon az alapon kéri alperest köteleztetni, mivel utóbbi az A. alatti szerződés 8. pontjában irt ama feltételt, hogy kizárólag felperes­től veendő szeszes italokat köteles kiárusítani, nem teljesítette. Minthogy azonban az A. alatti bérszerződés 4-ik pontja értelmé­ben felperes részére a bérlet felmondása, illetőleg a bérlettől való kimozditásnak joga csupán a bérfizetés mulasztása esetére kötte­tett ki, ilyen mulasztást pedig a felperes keresetében fel nem hozott ; minthogy továbbá a bérletbőli kimozditásának ellenkező kikötés hiányában csak a szerződés lényeges feltételeinek meg­szegése esetében lehet helye, jelen esetben tehát a kereset alap­jául vett és fentebb megjelölt ténykörülmény esetleg is nem a bérletbőli kimozditást, hanem csupán a felperes kártérítési igényét vonhatja maga után. Ilyen körülmények közt a felperest kerese­tével elutasítani kellett. (1891 május 15. 474. sz. a.) A m. kir Curia : A m. kir. itélő tábla ítélete megváltoztat­tatik s az e.-b. ítélete hagyatik helyben indokainál fogva és még azért, mert az, hogy a szerződésben csak a bérfizetés elmulasz­tása miatt van kifejezetten kikötve, hogy a bérleti viszony meg­szüntethető, nem zárja ki, hogy a szerződés többi lényeges fel-

Next

/
Thumbnails
Contents