Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

i49 által kiállított s a kereseti iooo frt összegnek kölcsön czimén fel­vételét elismerő kötelezvényt jelölte meg. Miután alperes ezen okiraton előforduló névaláírását hamis­nak nyilvánította és a kölcsönösszeg felvételét tagadta, felperesnek első sorban ezen okirat valódiságát állott kötelességében bizo­nyítani. Habár alperes az általa felhívott és kihallgatott tanukkal bizonyította, hogy a B. a. kötelezvényen előforduló névaláírása nem tőle származik, de felperes a kötelezvény kiállítása után fel­merült és az alperesnek kinált föesküvel bizonyítani kivánt azzal a ténynyel, hogy a felperes takarékpénztár által a B. a. kötelez­vény alapján kiszolgáltatott iooo frtot alperes személyesen vette fel, bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy alperes a bár eredetileg általa alá nem irt kötelezvényt magára nézve utóbb hatályosnak elfogadta és hogy ily módon felek közt a kölcsön-ügylet valóban létrejött, mert a bár idegen kéz által kiállított okirat kötelező hatályúvá válik a kiállítóra, ha azon okirat alapján jogokat gya­korol, már pedig ha bizonyítva lesz, hogy a kereseti iooo frtot alperes a felperes takarékpénztártól személyesen vette fel, kétség­telen, hogy alperes a B. alattiban érintett kölcsönügyletet magára kötelezőnek fogadta el. A felperes részéről kinált és alperes által visszakínált főeskü e szerint perdöntő tényre vonatkozván, az első bíróság a per kimenetelét ezen harmadbiróság által is elfogadott okok alapján a főeskütöl függővé helyesen tette, annyival inkább, mert alperes azt, hogy ügyvéde — — az 1888. évi június hó 26-án tartott tárgyalás alkalmával beszámithatlan állapotban volt, valószínűvé sem tette, ennélfogva — —, mint alperes részéről kellőleg meghatalmazott ügyvédnek perbeli nyilatkozatait alperesre kötele­dőnek kell tekinteni. 48. Sommás végzés ellen perújításnak csak az ellenfél bele­egyezésével van helye. Ezen beleegyezést azonban nem pótolja a tárgyaláson való meg nem jelenés akkor, ha a perujitási kereset uj bizonyítékokkal nem támogattatik. (1891. február 5. 87. sz. a.) A szegszárdi kir. törvényszék : M. K. ujitó felperes perujji­tási kérelmének hely nem adatik és ujitott keresetének elutasitá-

Next

/
Thumbnails
Contents