Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

'37 A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság Ítéletét indo­kainál fogva helybenhagyja. (1890 okt. 20-án 38489. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodfokú bíróság ítélete ama részében, mely szerint Czompó Imre vádlott az elsőfokú bíróság ítéletében felsorolt sikkasztások vétségeiben bűnösnek mondatott ki, mely szerint az elsőfokú bíróság ítéletében meghatározott pénzösszegek és költségek megtérítésére köteleztetett, helybenhagyatik, egye­bekben azonban mindkét alsóbb fokú bíróság ítélete megváltoz­tattatik és Czompó Imre a Pap Mihály ellen elkövetett lopásnak nem bűntettében, hanem vétségében mondatik ki bűnösnek s ugy a fentebb érintett sikkasztások, valamint a lopás vétségeiért összbüntetésül két évi fogházra Ítéltetik, a közokirathamisitás bűntettének vádja alól azonban a vádlott felmentetik. Indokok: Az alsóbb bíróságok egybehangzó ítéletei azon tekintetben, hogy azokban a Btk. 355. §-a alá eső egyszerű és nem hivatali sikkasztásnak minősitett cselekmények, az azon íté­letekben meghatározott büntetendő cseleményt, illetőleg cselek­ményeket képezik és hogy vádlott azok elkövetésében bűnösnek mondatott ki, az erre vonatkozólag az első fokú bíróság ítéleté­nek a kir. ítélő tábla által is elfogadott indokai alapján e helyütt is el volt fogadandó. A Pap Mihály ellen elkövetett lopást illetőleg azonban ezen cselekmény a lopás vétségének, nem pedig a Btk. 336. §. 7. pontja alá eső bűntettnek volt minősitendő s e miatt vádlott csakis a megjelölt vétségben volt bűnösnek kimondandó, mert a mint egyrészről nem voltak minősíthetők a vádlott által elkövetett sik­kasztásoknak azon indoknál fogva, a melynél fogva az ekként minősitett cselekmény tettese csakis az lehet, a ki a törvény által vagy a törvény alapján az illetékes hatóságtól kiadott sza­bályrendelet által megállapított feltételeknek megfelelően alkal­maztatott valamely közhivatalra s ezen felül még azon hivatal tettleges elfoglalása előtt eleget tett a törvényben vagy szabály­rendeletben, a hivatali cselekmény törvényszerű foganatosítására esetleg követelt előzetes feltételeknek : ugy másrészről a közhiva­tal, illetőleg a közhivatali feladatoknak hivatali hatálylyal való végzése nem képezvén és nem képezhetvén magánjogi jogvi­szonyt s e szerint a közhivatali feladatoknak hivatalos hatálylyal

Next

/
Thumbnails
Contents