Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

voltak a másik két vádlott büntetése kimérésénél, de másrészt súlyosító körülményül tekintetbe volt veendő ezek rovott előélete, és különösen II. r. vádlottra vonatkozólag, hogy ténye a Btk. két szakasza szerint is minősül, stb. (1890 jan. 28-án, 307. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Tekintve, hogy ifj. Rostási István III. r. vádlott ellen tagadásával szemben nem lett beiga­zolva, hogy ő bármi tekintetben is segélyt nyújtott volna vádlott társainak a lopás véghezvitelében, habár a tinólopás mikénti el­követését közösen megbeszélték és elhatározták; tekintve, hogy azt maga beismeri, miszerint távolról látta, tehát tudomással birt arról, miszerint társai a tinót az akol kor­látjainak lefeszitése mellett lopták el, de tényleg a bűncselek­ményben részt nem vett, csakis a lopásból származó haszonban részesült, a mennyiben a lopott tinó húsának egy negyedrészét ő kapta meg ; tekintve, hogy III. r. vádlottnak az a cselekménye, mely sze­rint ö azt és II. r. vádlottak által lopott tinó húsából osztozott, tudva és látva azon lopásnak mi módon történt elkövetését, mint tudva lopás bűntettéből származó dolognak vagyoni haszonból való megszerzését a Btk. 370. §-ába ütköző orgazdaság bűntettét képezi: Mindezeknél fogva a kir. itélő tábla az első bíróság ítéletét ifj. Rostási István III. r. vádlottra vonatkozólag ugy a bűncselek­mény minősítése, mint a büntetés kiszabása tekintetében megvál­toztatja, ifjú Rostási István III. r. vádlottat a Btk. 370. §-ának 1. pontjába ütköző orgazdaság bűntettében mondja ki bűnösnek s ezért őt a hivatkozott szakasz alapján, figyelemmel a kir. tör­vényszék ítéletében felhozott enyhítő és súlyosító körülményekre, 9 havi börtönre itéli. (1890 ápr. 28-án, 11744. sz. a.) A m. kir. Curia: A vizsgálat s a bizonyítási eljárás által kiderített tényállás szerint a kérdéses tinó, a mely Simon Ambrus aklából elvitetett, szolgájának Laposa Istvánnak kezén, vagyis őri­zete s gondozása s igy physikai hatása alatt volt s nevezett szolga adta azt elhalt Madár György társaságában ott megjelent Horváth Sándor és Csanádi Kovács József vádlottak kezére, illetve bele­egyezett Laposa István, hogy most nevezettek a tinót jogtalan elsajátítás czéljából elvehessék ;

Next

/
Thumbnails
Contents