Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)
ISO által kétségbe nem vont aláírásokkal, a szakértők által kiemelt jelek hasonlóságát helyes tapasztalaton alapuló ténynek fogadta el, azonban az aláírások hasonlatosságát még sem találta olyannak, mely minden kételyt kizár s melynek alapján minden más bizonyíték nélkül az A. alatti váltó elfogadói aláírásának valódi sága megállapítható lenne. Ámde minthogy az aláírások hasonlatossága valószínűségre emelte azt, hogy az A. alatti váltón előforduló elfogadói aláírás alperestől ered, a prts. 172. § ának r) pontja alapján a föeskü felperes részére megítélendő s a per eredménye ezen eskü le- vagy le nem tételétől volt függővé teendő. Ugyanis ha felperes az esküt leteszi, ekkor alperes tagadásával szemben aláírásának valódisága bizonyítottan álland s igy a törvény által megszabott minden lényeges kellékkel biró váltó alapján alperest a kereseti kérelemhez képest marasztalni, ha pedig felperes az esküt le nem teszi, ekkor felperest igazolatlan keresetével elutasítani kellett. (1889 május 4. 1779. sz.) A budapesti kir. itélö tábla: Az elsöbiróság neheztelt ítéletét megváltoztatja, az 1888. évi deczember hó 19-én 4501. szám alatt hozott sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett felperest keresetével elutasítja. Indokok : Alperes előterjesztett kifogásában a váltón látható névaláírásnak valódiságát és tőle származását tagadásba vette és eme kifogását a per tárgyalásának során át is fentartotta. Alperes tagadásával szemben az elfogadói aláírás valódiságának beigazolása végett, felperes szakértők meghallgatásával előállítandó bizonyíték alkalmazását szorgalmazván, a mennyiben szükségesnek mutatkoznék, pótesküjét is felajánlotta. Ámbár a szakértők a tagadásba vett aláírásnak alperestől való származását véleményezik, e véleményt azonban a kir. itélö tábla az aláírásoknak itt helyütt történt figvelmes összehasonlítása folytán tapasztalt eltéréseknél fogva nem osztván, s igy a felperes által a szakértők véleménye mellé megajánlott póteskünek helye nem lévén, az elsöbiróság által fel peres részére odaítélt föeskü pedig perrendszerüleg már az okbó! sem alkalmaztathatván, mert felperes az ekkép leendő bizonyítást a kereseti váltón létező névaláírás valódisága tekintetében igénybe sem vette, mindezeknél fogva az elsöbiróság ítéletének megváltoztatásával a perrendszerü bizonyítékot nem szolgáltató s az el-