Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)

i44 49­Ha a fel a biztosítási dijat elkésetten fizette és a biztosító azt elfogadta, ennek csak az lehet a hatálya, hogy a biz­tosítási szerződés a jövőre nézve megujitottnak tekintendő, de a késedelem beálltától a fizetés eszközléséig a biztosí­tási szerződés hatályban nem volt. (1890 november 4-én 577. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék dr. Willoner Vilmos által képviselt N. Adolf felperesnek, dr. Beck Hugó által védekezett «Első osztrák általános baleset ellen biz­tosító társulat magyarországi vezérügynöksége» alperes ellen 10,000 forint s járulékai iránti kereskedelmi perében következő­leg ítélt: Ha felperes a keresk. ügyekbeni eljárást szabályozó 3269/81. igazságiigyminiszteri rendelet 25. §-a által kiszabott, az itelet jogerőre emelkedésétől számítandó három napi záros határidő alatt eskütétel végett jelentkezik s a főesküt arra nézve, «hogy 1887 deczember 7-en Triesztben zsákokat emelt s ezen cselek­vényének következtében szenvedte jelenlegi bal lágyéksérvét", a majdan kitűzendő határidőben leteszi : az esetben a kir. törvény­szék kötelezi alperest 2000 frt biztosítási összeget, mint részlet­töke-követelést s ennek járulékait felperes részére megfizetni ; felperest keresete többi részével feltétlenül elutasítja; ellen­esetben azonban felperest ezen 2000 frt iránti kereseti részével is elutasítja s alperes részére a perköltség megfizetésében elma­rasztalja, stb. Indokok : A per folytán foganatosított szakértői szemlé­vel alperes tagadásával szemben beigazoltatott, hogy felperes baloldali lágyéksérvben szenved és hogy ezen baja egész éle­tére kiható munka- és keresetképesség-csökkenést idézett elö. Ennek beigazolása folytán további kérdés tárgyát az ké­pezi, hogy a lágyéksérv az A'í. alatti szerződés fenállása alatt, vagyis felperes állítása szerint 1887. évi deczember 7-én kelet­kezett-e ? hogy továbbá balesetet képez-e vagy nem ? mert ezen kérdéseknek igenleges eldöntése alperes fizetési kötele-

Next

/
Thumbnails
Contents