Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

IŐÍ set főtárgyára nézve helybenhagyja; az ítéletnek azt a rendelkezését, ahogy ez a felebbezésre való tekintet nélkül végrehajtható*: az 1881. évi LIX. törvényczikk 39. §. oj pontja alapján megsemmisíti. Indokolás: A felperes részéről felhívott V. József és D. Márton aggálytalan tanuknak részben egybehangzó, részben egymást kiegészítő vallomásaival helyreállítottnak találtatott a részbizonyíték ama döntő körülményre nézve, hogy az alperes a kérdéses gyermek fogamzásának időszaka alatt a felperessel nemileg közösült, s igy miután az alperes nem bizonyította, hogy a felperes ezalatt az idő alatt erkölcstelen életet folytatott az 1868. évi LIV. tcz. 236. §. alapján a felperes részére póteskü ítélendő, s a pernek kimenetele emez eskünek letételétől volt volna függővé teendő, minthogy azonban felperes nem felebbezett, az eskü nemére nézve tehát az ítéletet a felperes előnyére nem lehetett megváltoztatni : azt a kereset főtárgyára nézve ezen okokból helyben hagyni kellett. Az ítéletnek azt a rendelkezését, hogy az a felebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatónak mondatott ki, az 1881 : LIX. tcz. 39. §. 0J pontja alapján azért kellett megsemmisíteni, mert az 1881: LIX. tczikk 37. §. csak azokra az esetekre vonatkozik, a melyekben az alperes 100 frtot meg nem haladó pénzösszeg megfizetésében, avagy a kereset beadását megelőző félévre hátralékban lévő tartásdíj megfizetésében feltétlenül elmarasztaltatott; az idézett tcz. 34. §. 3. bekezdése szerint azonban az eskütől feltételezetten eldöntött perekben az ítélet ellen használt felebbezés az eskü letételére nézve feltétlen halasztó hatálylyal bírván, az ilyen perekben az idézett tcz. 37. §-a egyáltalán nem nyerhet alkalmazást. (1890 május 14-én 17385. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbbfoku bíróság ítélete megváltoztatik, felperes keresetével feltétlenül elutasittatik. Indokok : Az állított nemi közösülésről, ha az valóban megtörtént, alperesnek is tudomással kelletvén bírnia, a mennyiben ezt felperes föesküvel kívánta bizonyitani, a főesküvel a prdts 230. §-a értelmében alperest tartozott megkínálni ; felperes azonban ezt nem tette s ennélfogva a főesküvel való bizonyítás alkalmazást nem nyerhet. De nem lehetett a kir. tábla ítéletét azon Döntvénytár, uj folyam XXVII. 11