Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
87 minden izma látható volt, végül, hogy a gyomor épen semmi táplálékot nem tartalmazott, ellenben a bélhuzagban egy gyékény kákadarab találtatott. A bonczjegyzőkönyv emez adatai kétségtelenné teszik nem csak azt, hogy az elhunyt gyermek a legnagyobb mértékben elhanyagoltatott, hanem azt is, hogy annak teste a hideg ellen kellő oltalomban nem részesült és hogy a gyermek nagymérvű éheztetésnek volt kitéve. A vizsgálat s majd a végtárgyalás során hit alatt kihallgatott számos tanú vallomásaival aztán teljesen bebizonyíttatott, hogy H. Mihályné az általa felfogadott szerencsétlen kis gyermeket hónapok hosszú során keresztül hallatlan vérlázító kegyetlenséggel kinozta és éheztette. Sz. Ferenczné tanú azt vallja, hogy a gyermek az 1888/9-iki rendkívül szigorú télen sokszor csaknem meztelenül didergett a tornácz alatt, s ugyancsak ezen tanú vallja, hogy a gyermek az éhségtől gyötörtetve, gyakran az ő lakása elé vánszorgott s tőle kért és kapott kenyeret, mit ha vádlott észrevett, a kenyeret a gyermektől elvette s kegyetlenül megverte s rugdosta; D. János vallja, hogy a tél egyik napján vádlott a kis fiút reggeltől kezdve egészen délután 2 óráig az ő óljában tartotta, s midőn innen kivezette, fülénél fogva hurczolta haza, de a szobába be nem eresztette, hanem a dermesztő hideg daczára egészen estig az udvaron hagyta, továbbá hogy vádlott a kis fiút minden ok nélkül napról-napra ütötte, rugdosta s midőn egyszer a gyermek orra varas volt, vádlott azt megfogta s azt oly erősen csavargatta, hogy abból a vér kiserkedzett; ugyancsak ezen tanú megerősíti, hogy a gyermek a legnagyobb mérvű éheztetésnek volt kitéve, s vádlott a könyörületes szomszédok által a gyermeknek adott kenyeret sem engedte neki megenni, sőt ezért őt kegyetlenül megverte, az adományozókat pedig átkokkal illette. H. T. János és H. T. Jánosné tanuk vallják, hogy vádlott a kis fiút folytonosan indokolatlanul ütötte s rugdosta. Karácsony előtt egy héttel a gyermeket nagyon hiányos ruhában s meztelen lábakkal magával vitte a «Kengyel* erdőbe, s itt a beteg gyermeket, mivel az sirt, egy fához vágta s ott akarta hagyni az erdőben s csak az emiitett tanuk közbelépésére vette fel azt; ekkor aztán a H. T. Jánosné szüleinek házáig maga előtt taszitgatta és hurczolta a szerencsétlen gyermeket, ugy hogy annak meztelen lábaiból a