Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

mint az alperessel nemileg nem közösült* csak az 1888. évi­márcz. 3-ik napjától kezdve, és pedig a 229 írt beszámítása nél­kül, kötelezi az 1882. évi okt. 2-án született «Gy. Tibor» nevü gyermek életkorának 12-ik évéig terjedő időre 5 frt havi tartás­díjnak fizetésére; egyebekben az ítéletet helybenhagyja. Indokok : A törvénytelen származású gyermek atyját csak az a kötelezettség terheli, hogy a gyermektartáshoz és neveléséhez hozzájáruljon, a törvénytelen gyermek anyja azonban szülési költ­ség fejében, avagy bármely más jogczimen az atyjától saját sze­mélyére nézve semmit sem követelhet, és igy a felperes szülési költség czimen támasztott követelésével feltétlenül elutasítandó volt. De feltétlenül kellett a felperest elutasítani a kereset beadá­sát megelőző időre támasztott követelésével is, mert a felperes beismerte, hogy a gyermeü tartására és neveltetésére az alperes­től időnként már 229 frtot kapott; mert a törvénytelen gyermek tartásához nemcsak az atyja, hanem az anyja is köteles hozzá­járulni, s mert e szerint figyelemmel a felperes polgári állására s az alperes vagyoni viszonyaira, emez összeg által a felperes a kereset beadása idejéig terjedő tartásdíj igényeire nézve kielégí­tettnek volt tekintendő. Ezekkel a változtatásokkal egyebekben, vagyis a tartási kötelezettségre nézve az elsőbiróság ítélete az annak kapcsán felhozott indokok alapján volt helybenhagyandó. (1889 márcz. 20-án 246. sz. a.) A kir. Curia: Mindkét alsóbiróság ítéletének megváltoztatá­sával alperes mint a felperes által 1882 okt. 2-án szült Gy. Tibor nevü gyermek természetes atyja, feltétlenül tartozik a gyermek születésétől fogva 5 forint gyermektartási havi dijat a gyermek 12 éves kora betöltéséig és pedig az eddig fizetett 229 forintnak beszámításával, az ezután lejárandó havi tartásdijat pedig minden hónap 2-án felperesnek megfizetni. Egyéb keresetével felperes feltetlenül elutasittatik. Indokok: Alperes beismerte, hogy a gyermek fogamzása időszakában felperessel közösült, a törvényes vélelem tehát a mellett van, hogy a gyermeknek alperes az atyja, annyival is inkább, mert a gyermek tartásához bepereltetése előtt is felperes felszólítására 229 frttal hozzájárult, ennek beszámításával tehát alperest a fent kitett időre és a felek társadalmi állását és alpe-

Next

/
Thumbnails
Contents