Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)
i6 folyton szemmel tartotta, tehát a melyről biztosan feltehető, hogy más nem lehetett, mint vádlott teste: emberi bizonyossággal elfogadni kell azt, hogy a két gyermek valóban a viz alá került és ott veszett. 3. Ezen feltevés mellett bizonyít, hogy vádlottat nem egyedül a vizsodor vetette ki a partra, hanem oda erős küzdelem árán jutott, mert H. Ferenczet vádlottra nyögések tették figyelmessé, ezek pedig a küzdelem és erőfeszítés kétségtelen jelei. De hozzájárul az is, hogy vádlott, mint anyja is vallja, úszni tudott valamikor, az pedig tapasztalati tény, hogy ilyen egyének, még ha évekig nem gyakorolták is az úszást, vizbe kerülve azonnal úsznak. De nem hagyható figyelmen kivül az sem, hogy vádlott közvetlenül a szülés előtt állott és ezen testi állapot szerint a duzzadt has miatt ruhái alatt sokkal több levegőt vitt magával a viz alá, mint a különben is rövid szoknyába öltöztetett gyermekek. Az is bizonyos, hogy miután az emberi test fajsulyát ezek teszik nehezebbé s az még úgyis valamivel csekélyebb a viz fajsulyánál, kétségtelen, hogy terhes állapotban, midőn a lágyrészek a testben a rendesnél tulnyomóbbak, a fajsúly még inkább csökkenik, szóval vádlott megmeneküléséhez hozzájárultak a nagyobb fizikai erő, az értelem, az úszási ismeret, az öltözet, a több levegő a ruhák alatt és a csekélyebb fajsúly előnyei, holott mindezek a gyermekeknél hiányozván, az elveszés bizonyosságát emelik. Mindezek a gyilkosságnak úgynevezett tárgyi tényálladékát megállapíthatják, a mennyiben a bekövetkezett eredmény vádlott tettességével okbeli kapcsolatba hozható és a szándékosságra vezető adatok is látszólag ennek előre megfontoltságára utalnak. A beszámítás kérdésénél már a lélektani okok, a melyek egy öngyilkosnak lelki állapotáról képet nyújtanak, a teljes beszámítást kizárják, a mennyiben az öngyilkos lélekállapotának visszássága mellett is egy feltevést, mint bizonyosat tüntet fel, t. i. hogy az öngyilkos a jónak és rosznak fogalmait a józan elmével ellentétesen felcseréli, az életet veszi rosznak és a halált a jónak, mely után hevesen vágyik. Elmebetegség feltételezése nélkül is az adott esetben kimutathatók azon életkörülmények, melyek vádlottban a minden öngyilkos lelki állapotában szükségkép beálló eme fogalomzavart