Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

7 mentum azonban mégis felállítható. Az egyik az, hogy az illető tapasztalja magán, hogy bűnös hajlamai változhatlanok, s legkomolyabb feltevés daczára a kínálkozó alkalommal előbbi hibájába vissza sodortatik, s az illető egyén e miatt ismételve jővén összeütközésbe az élettel, ez uton eljut az önismeret azon fokához, a hol saját magától megborzad. A második momentum pedig az, hogy sajátsága az emberi léleknek, hogy ugy az örömet, mint a bánatot az okozatosság fonalán a végtelenbe nyújtani képes és ebbeli művelete által azon összes örömet vagy fájdalmat, a mely a jövendőben részekre osztva lesz érezhetővé, már a jelenben elképzeli és ekkép anynyival élénkebbé válik, minél kevesebbé képes az értelem a kedvezőtlen vagy kedvező eshetőségeket, melyek kétségtelenül bekövetkezni fognának, számításba venni. Innen az ujjongó öröm egyrészről és a kétségbeesés másrészről. Mindkét ezen lélektani momentum hatékony volt vádlottnál, ö birt erkölcsi érzékkel belátni H. Ferenczhez való viszonyának kétszeres bűnösségét, mert e bűnös viszonynak kezdeményezése a fenálló korkülönbség szerint kétségtelenül vádlottat terheli és a házasságtörés vádja is inkább a férjes nőt sújtja, semmint a gyermekkort alig túlhaladott nőtlen szeretőt. És mégis vádlott ellenkező feltevések daczára, kínálkozó alkalommal bűnébe újból és újból visszaesett; szerencsétlen szenvedélyétől megválni nem tudott, a bűnös viszonyt folytatta még akkor is, midőn annak kimaradhatatlan következményeit teljes szigorukban érezte. A másik lélektani momentum vádlott önvallomásából szintén konstatálható, a mennyiben mindazon bajt és veszedelmet, mely reá elhagyatott anyagi és megbélyegzett erkölcsi állapotában vár, mindazon szomorú sorsot, mely két gyermekére és a születendő magzatra nézett, előre látta, előre érezte és látta egyszerre, nem apróbb részekre elosztva, miként az az élet folyamában egyenkint bekövetkezett volna, hanem teljes súlyában és oly eltorzult nagyságban, a milyen az józan ész szerint kilátásba helyezhető sem lett volna. Mindezekhez hozzá vévén azon küzdelmet, mely az ösztönszerűleg működő és az élethez szívósan ragaszkodó akarat, viszont