Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
356 141. A birói hatáskör kérdésén mit sem változtat az elitéltnek a Btk. 85. §. alkalmazását involváló fiatal kora. (1890 január 11. 35,522. sz. a.) A ráczkevei járásbíróság lopás vétségével vádolt 13 éves T. Paulinát és a 26 éves T. Sándornét, ki a tulajdon elleni kihágással vádoltatott, vétkeseknek kimondotta s az első vádlottat 4 heti elzárásra, a másikat pedig öt napi elzárásra Ítélte. A kir. tábla hivatalból megsemmisítette, mert a panaszfeljelentés s a tárgyalás adatai szerint a feljelentett cselekményben a Btk. 336. §. 4. pontja szerint minősülőlopás bűntettének jelenségei látszanak fenforogni, a melynek elbírálása a törvényszék hatósági köréhez tartozik. A birói hatósági kör kérdésén mit sem változtat az a körülmény, hogy az I. r. vádlott a feljelentett cselekmény elkövetése időpontjában csak 13 éves volt; és hogy ellenében elitéltetése esetén a Btk. 85. §-a nyer alkalmazást. A járásbíróság tehát azzal, hogy a fentiekkel szemben hatósági körének nyilvánvaló túllépésével a törvényszékhez utalt büntetendő cselekmény érdemét bírálta el, hivatalból észlelendő alaki szabálytalanságot követett el. 142. A tanuk járandóságát nem az ügyvéd, hanem az illető bizonyitó fél tartozik előlegezni. (1890. évi 8504. sz. a.) B. Mihálynénak K. Antal ellen folytatott rendes perében a komáromi törvényszék 1888. évi 9680. sz. végzésével alperesi ügyvédet arra kötelezte, hogy több alperes által felhívott tanuk dijait fizesse le végrehajtás terhe alatt. A kir. tábla a törvényszéknek a tanuk dijainak előlegezésére vonatkozó végzését megváltoztatta ; és tekintettel arra, hogy a perrend 208. §. szerint a tanuk járandóságát a bizonyító fél tartozik előlegezni, alperes K. Antalt kötelezte arra, hogy az általa felhívott tanuk közül S. Jánosnak 1 frt 50 krt, H. Rózinak 1 frtot