Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)

io5 köznek megfelelöleg 6 centimétemyire hatolt a mellürbe és az annak folytán fellépett tüdőlob és mellüri vérömleny miatt élet­veszélyes sértést okozott, mely azonban 9 hét után begyógyult. K. János beismeri tettét, valamint beismeri azt is, hogy kését azon szándékkal vitte magával, hogy ha O. János bántalmazná, öt agyonszúrja. Tekintve a cselekmény végrehajtásának módját, a használt eszközt és a sérelem helyét, szándéka kétségtelenül emberi élet kioltására irányult. Ezen cselekmény véghezvitelére alkalmas cse­lekményt hajtott végre és a czélba vett eredmény kimaradása akaratán kivül álló okból történt, miért is tette csupán kísérletet képez, még pedig a gyilkosság bűntettének kísérletét. Vádlott ugyanis beismeri, hogy azon szándékkal ment a L. György lako­dalmára, hogy O. Jánost, ha bántalmazná, agyonszúrja. Ezen szándék tehát emberi élet kioltására irányult, határozott és ko­moly volt, mert a foganatosítására szolgáló eszközről is gondos­kodott. Hogy feltételhez köttetett, határozottságából mit sem von le, annál kevésbé, mert a feltétel olyan volt, melynek bekövet­keztét előmozdíthatta, a minthogy tényleg kereste a czivódást, midőn a sértett kendőjének visszaadását ismételten megtagadta. De ezen szándék megfontolva is volt, mert megfogamzásától a kivitelig elégséges idő mult el arra, hogy az ész visszanyerje hatalmát. A büntetés kimérésénél a sérelem súlyos voltával szemben a bűntelen előélet, ittas állapot, beismerés, ismételt előző bán­talmaztatás a 92. §. alkalmazását igénylő enyhítő körülmények­ként vétettek figyelembe. (1889 május 27-én 1710. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla a vádlottat a gyilkosság kísér­lete helyett a Btk. 279., 65. §-ai szerint szándékos emberölés megkisérlett bűntettében mondja ki bűnösnek és a 27q., 66. §-ok alapján öt évi fegyházra itéli. Indokok: Ámbár ténynek tekintendő az is, hogy a vádlott az O. János megöléséhez már a K. György lakodalmát előzően készült, mert tárgyalási beismerése szerint a kést már akkor is abból a szándékból vitte magával, hogy azzal O. Jánost esetleg leszúrja, még sem állapíthatta meg a kir. itélő tábla az ölési szándék előre megfontolt voltát, mert daczára a beismert elő­készülésnek és daczára annak, hogy M. György lakodalmán be-

Next

/
Thumbnails
Contents