Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)

86 szosoknál ezek szívességéből ideiglenesen tartózkodott. Vádlott továbbá azzal terheltetik, hogy T. Bálint o.-i lakosnál azon ala­pon, mert ennek fiával ismerős, mint vendég tartózkodván, tar­tózkodásának második napján reggel az egyedül otthon levó T. Bálintnét azon ürügy alatt, hogy neki bort hozzon, eltávolitá s ennek távollétében a menye T. Sándorné ládáját egy ráspolylyal feltörte és abból 12 forintot ellopván, mi előtt T. Bálintné haza érkezett volna, eltávozott. Vádlott ezen cselekmény elkövetését tagadta. Tény azonban, hogy azon idő alatt, melyre a láda feltörése s a lopás elkövetése esik, a házban senki olyan nem tartózko­dott, ki ellen gyanú emelhető lenne; tény, hogy a láda feltöré­sére használt ráspoly nem a rendes helyén, hol állni szokott, hanem egy ágyba eldugva találtatott meg. Megfontolva már a mellett, hogy vádlott hosszabb ideig egyedül maradt a házban, hogy a feltöréses lopást csupán egy olyan egyén követhette el, ki egyedül volt, s hosszabb időn át észrevétlenül működhetett, megfontolva, hogy vádlott eltávozott, mielőtt T. Bálintné haza jött volna, s hogy végre annak, ki a ráspolylyal törte fel a ládát, mindenesetre idegennek kellett lennie; mert házi tolvaj a lopást könnyebb módon is végrevihette volna; kiegészítve ezen bizo­nyítékokat még azon gyanujellel, hogy vádlott az előbbi két lopást szinte hasonló módon a szívességből engedett tartózkodás felhasználása mellett és feltörés által követte el : vádlottat ezen cselekményben is bűnösnek kimondani kellett. A büntetés kisza­básánál figyelembe vétetett vádlott büntetlen előélete, de viszont a többszörös halmazat, a szívességből engedett tartózkodás fel­használásában nyilatkozó mélyebb erkölcsi romlottság s ezen ala­pon vádlottat a fenti mérvben büntetni kellett. (1889 máj. 29-én 19401. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az első bíróság ítéletét indo­kainál fogva helybenhagyja. (1889 július 29-én 29430. sz. a.) A m. kir. Curia : Tekintve, hogy a Kr. Alajosné ellen elkö­vetett lopást illetőleg a vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint be van bizonyítva, hogy K. I. Sándor vádlott a nevezett sértett fél ládáját feltörte, s abból 26 forint értékű gyürüt eltulajdonitási szándékkal magához vett; ugyanazon sértett fél tulajdonát képező nyitott szekrényből pedig 12 frt 50 kr. értékű ez'ist lánczot és.

Next

/
Thumbnails
Contents