Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)

8i felperesek részéről ki nem mutattattak ; s végre a g.-i 304. sz. telekjegyzőkönyvben felvett legelőre nézve alperes és elhalt neje haszonélvezete a csatolt telekkönyvi kivonat szerint bekebelezve nincsen. (1887 augusztus 26. 1988. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla a kir. járásbíróság Ítéletét megváltoztatja s V. Márton I. r. alperest a kereseti tőke megfizetésére kötelezi. Indokok: Felperesek a keresethez csatolt 1. a. okmánynyal igazolták, hogy a kérdés alatti telek egyike ama 22 rendbeli teleknek, melyeket felperesek gr. V. Dánieltől örökáron megvásároltak, valamint bizonyították azt is, hogy eme telek haszonélvezete fejében a 7. a. hivatkozott szerződés szerint alperesek jogelődei évenként 22 napot természetben köteleztek. Eme bizonyított körülménynyel szemben I. r. alperesnek az az állítása, miszerint a kérdéses belső telek az ő kizárólagos és korlátlan telekkönyvi tulajdonát képezi, mert a telekkönyvbe vezetett átírási záradék szerint a házas udvar tulajdonjoga nevére Íratott, figyelembe nem vehető, mert eme állítása megczáfoltatik a 7. és 8. 7. a. csatolt telekkönyvi kivonatokkal, melyekkel igazolva van, hogy a g.-i 37. és 304. sz. telekjegyzökönyvben foglalt ingatlanság tulajdonjoga gr. V. Dániel után felpereseket illeti meg, mig ellenben alperesek jogelődje M. Imre ugyanezen tjkönyvek szerint csak a telken levő feliilépitménynek volt tulajdonosa, a földnek pedig haszonélvezője, ez tehát többet, mint maga birt, alperesnek el sem adhatott, s minthogy eme haszonélvezet után kötelezett járandóság tekintetében a 2., 3., és 4. 7. alatti határozatok szerint alperes jogelődei közigazgatási uton a kereseti követelés részének megfizetésére már köteleztettek, s minthogy továbbá eme tartozásukért a mindenkori haszonélvezőt, a felülépitmény tulajdonosát a kötelezettség egyetemlegesen terheli, annálfogva előterjesztett kifogásának mellőzése mellett I. rendű alperest a kereset értelmében marasztalni kellett. A marasztalás I. r. alperes mint időközben meghalt II. r. alperes örökösére ki nem terjesztetett azért, mert felperes azt, miszerint I. rendű alperes II. rendű alperesnek valóban örököse volna és hogy ettől tényleg örökölt, ki nem mutatta és nem bizonyította. (1888. évi november 20-án 50,820. sz. a.) Döntvénytár, uj folyam. XXV. 6