Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)
178 nőül, a házasság megkötése napjától számítva évi 500 frt tökét azon alapon vesz keresetbe, hogy alperes kötelezte magát a keresethez A. a. csatolt nyilatkozat szerint ezen évenként fizetendő 500 frt megfizetésére. Felperes ezen keresetét a kir. törvényszék elutasitandónak találta, mert alperes azon állítását, hogy ezen évi 500 frt fizetését alperes leányának ajándékképen kötelezte, a kereset alapját képező A. a. nyilatkozat egész tartalma igazolja, s ezen okirat tartalma ellenében felperesnek kellett volna bizonyítani, hogy ezen évi 500 frt hozomány és nem ajándék természetével bir, már pedig ennek bizonyítása felperesnek nem sikerült, a mennyiben Th. Gyula és G. Gusztáv tanuk vallomásai a kereseti állításokat épen nem támogatják, K. Gáspár tanúnak vallomásában többször hangoztatott azon állítás pedig, hogy ezen évi 500 frt a felperes és alperes leánya között létrejövendő házasság szükségleteinek fedezésére lett kötelezve, csak megerősíti alperes azon védekezését, hogy alperes a nyilatkozat kiállításával nem hozományt kötelezett, hanem önkényt egyoldalú ajándékozási nyilatkozatot tett azon időtartamra, mig a házasság tart, leánya részére. Egyoldalú ajándékozási nyilatkozatnak volt tehát tekintendő a keresethez csatolt nyilatkozat, a mely személyhez lévén kötve, azon napon, a midőn St. Aranka meghalt, hatályos lenni megszűnt, s annak alapján felperes sem saját, sem kiskorú leánya nevében mit sem követelhet, mert kereseti joga ezen összegek követelésére csakis az elhunyt St. Arankának lehetett, a kinek részére az ajándékozási nyilatkozat kiállíttatott. (1887 november 18-án 4748. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1888. évi deczember hó 4-én 8526. szám alatt.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztatik s köteleztetik alperes felperesnek mint kk. B. Aranka nevü gyermeke t. és t. gyámjának 1878. évi okt. 15-ik napjától kezdve minden évre 500 forintot és pedig a már eddig lejárt részleteket 150 frt levonásával egyszerre, 1885. évi november 25-ik napjától, a perfolyta alatt lejárt részletek után pedig az egyéb részletek lejárati napjától okt. 15-től számítandó 6 százalék kamattal együtt 15 nap alatt, az ezután lejárandó részleteket pedig minden évben