Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)
93 magától ellökte, melyből annak gyürüporcztörése, illetőleg megfuladása származott, a megölési szándékra bizonyítékot szintén nem nyújt, süt az alaposan nem is következtethető, mert vádlott nejének a bonczjegyzőkönyv, illetőleg erre fektetett orvosi vélemény szerint feltüntetett kóros állapotát, melynek következtében az érintett nyakszoritás után a gyürüporcztörés származott, nem ismerte, nem tudhatta s abból nejének halálát számítással nem várhatta ; ha megölési szándéka lett volna, azt más módon, más eszközökkel teljes számítással biztosabban végrehajthatta volna ; a jelzett cselekmény folytán a nőnek bekövetkezett halála tehát erre törekvő szándékkal elöidézettnek s véghezvittnek nem tekinthető, csakis az látszik, hogy az eset messze túlhaladta vádlott számítását; minthogy azonban mégis vádlott okozta azon sértést, melyből nejének halála az orvosi vélemény szerint bekövetkezett: a másodbiróság ítéletének részben való megváltoztatásával a bűntett minősítésére nézve az elsőbiróság ítélete tartatik fen ezen és az abban vonatkozólag felhozott indokokból és tekintettel vádlott felingerült voltára és az alsóbb bíróságok által felhozott enyhítő körülményekre a szabadságvesztés büntetésre nézve mindkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztatik és vádlott fegyházbüntetése hat évre leszállittatik. 41. Orgazdaság vagy bűnpártolás ? — Az anyagi haszon kérdése. (1889 szeptember 10. 3026. sz. a.) A szabadkai kir. törvényszék lopás bűntettével vádolt S. István s társai elleni bűnügyben ítélt: S. Lázár a Btk. 370. §-ának 2. pontjába ütköző orgazdaság vétségében vétkesnek mondatik ki, stb. (1888 jun. 27-én 6890.) A budapesti kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét e részben helybenhagyja. (1888 deczember 28-án 35191. sz. a.) A m. kir. Curia: S. Lázár cselekménye minősítését illetőleg mind a két alsóbb bíróság ítéletének megváltoztatásával ezen vádlott a Btk. 374. §-ába ütköző bűnpártolás vétségében mondatik ki bűnösnek s ezért 3 hónapi fogházra ítéltetik. Indokok: S. Lázár csak azt ismeri be, hogy a S. Stipán által udvarába bedobott batyut elfogadta s padlására feltette.