Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)

52 számadási kivonatoknak a forgalomba hozott adóslevelekről készí­tett L. III. sz. a. kimutatással való egybevetéséből vagyis a vál­lalkozók által teljesített szállításokért kifizetett pénzösszegeknek a H. Vilmos által a vállalkozók részére kiállított kötelezvények­ben foglalt összegek mennyiségének összehasonlításából mutatko­zónak látszó ama eredmény, mintha a vállalkozók által forgalomba bocsátott beváltatlan adóslevelek 167,830 forintot tevő összegé­ben 113,176 frt 32 krra rugó olyan összeg is foglaltatnék, mely­ért a megfelelő szállítmány valósággal be lett volna szállítva, a jelen perben megejtett póttárgyalás folyamán becsatolt ügyiratok és elszámolási okmányok adataihoz képest változást szenvedett. De a T. alatti curiai határozatban jelzett eme eredmény jelen per eldöntésére már azért sem bir befolyással, mert a XXXII. sz. a. számadási kivonatokban szállításokért fizetett összegek oly időről is vannak felvéve, melyben H. Vilmos a debreczeni fiók-élelme­zési hivatalnak intézője nem volt, a melyben tehát fizetéseket nem is tehetett, de különösen a többször emiitett XXXII. sz. a. kivonatokban ol} összegek is benfoglaltatnak, melyek a K. Móricz, V. József és F- Ignácz szállítóknak a nagyváradi főélelmezési raktár által az 1874. évi január i-től 1877. évi októberig terjedő időben fizettettek, a melyekre pedig a H. Vilmos mint debre­czeni élelmezési raktárfőnök által kiállított és jelenben is bevál­tott kötelezvények nem vonatkozhatnak. Végre azon körülmény, hogy a vállalkozók által felperesre és más pénzintézetekre már 1874. évtől kezdve folytonosan lettek a keresethez csatolt kötelezvényekhez hasonló adóslevelek átru­házva és hogy ezek legtöbbnyire maguk a vállalkozók, s egy-két esetben maga H. Vilmos debreczeni élelmezési raktárfőnök által mindig pontosan beváltva is lettek, az A.—K. a. kötelezvények­nek kimutatott szabálytalansága és az ellenérték kiszolgáltatásá­nak nem bizonyítása folytán, alperes katonai kincstár fizetési köte­lezettségének megállapítására elfogadható alapot nem nyújt. A perköltség a per körülményeinél fogva helyesen lett másod­biróságilag kölcsönösen megszüntetve.

Next

/
Thumbnails
Contents