Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
49 azoknak a szövegében a tényleg teljesített s a mellettük fekvő nyugtákkal igazolt szállítások misége és mennyisége benfoglaltatott és valamennyi kötvénynek hátlapjára a később készpénzben történt fizetés szabályszerűen feljegyezve találtatott; már pedig az A-—K. alatti kötelezvényekben az élelmezési pénztárt kezelő bizottság mindkét tagjának aláírása hiányzik s azokban ajogczim vagyis a megtörtént szállítások misége és azoknak ki részére lett teljesítése nem foglaltatik. A második kérdést illetőleg: Nem állapítják meg a kereseti kötvények alperes katonai kincstárnak fizetési kötelezettségét felperes irányában sem, mert felperes mint a vállalkozók engedményese ellenében alperes katonai kincstár mindazon kifogásokat érvényesítheti, melyekkel a vele szerződési viszonyban állott élelmezési szállítók ellen élhetne. Azon érvelése pedig felperesnek, hogy az A—K. a. kötelezvények mint kereskedelmi ügyletből származók és rendeletre szólók, kereskedelmi utalványoknak és kötelező jegyeknek tekintendők és igy az ellenérték megkapása felperesre nézve egészen közömbös volna, nem bír törvényes alappal, mert tekintettel a katonai kincstár és a vállalkozók közt létrejött bérleti szerződés 12. §-ának azon rendelkezésére, mely szerint a pénz .hiányában kiállított kötelezvényekre a fizetés csak ugy teljesíttetik, ha a kötelezvények nyugtával ellátva a raktári hivatalnak átadatnak, a keresethez csatolt A—K. a. kötelezvények sem a köz,törvény, sem a ker. törv. 291. és következő §-ai szerint kereskedelmi utalványoknak vagy kötelező jegyeknek nem minősíthetők. Nem bir törvényes alappal felperesnek azon kifogása sem, hogy az alperes katonai kincstár által 6253. és 7490/80. számú kérvénynyel bemutatott szabályrendeletek Magyarországon általában s különösen felperesre nézve kötelező erővel nem bírnának, mert a katonai élelmezési hivataloknak szervezetét és kezelésének módját megállapító, a katonai rendeletek tárában kellőleg közzétett szabályrendeletek mindazokra, kik a katonaság részére szükségelt élelmezési czikkek szállítására vállalkoznak s e végre a katonai kincstárral szerződési viszonyba lépnek, mint ez már fentebb kifejtetett, kétségtelenül mérvadó. Minthogy pedig a felhi,vott szabályrendeletek VIII. czikke határozottan akkép rendelkezik, hogy az illető raktári hivatalnak főnöke az ellenőrrel, ennek Döntvénytár, uj folyam. XXI. . .