Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
45 véd által képviselt özv. O. Júlia elleni, 35 frt és jár. iránti kereskedelmi perében következő végzést hozott: A birói illetőség leszállittatik, stb. Mert felperes részéről nem lett bebizonyítva, hogy alperes férje halála után a csizmadia-üzletet gyakorolta volna, stb. ( J 887. nov. 17. 6051. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az első bíróság végzésének megváltoztatásával a kir. jbiróság mint kereskedelmi bíróság hatáskörét a felperesi keresetre nézve megállapítja és a kir. járásbíróságot további szabályszerű eljárásra utasítja, egyszersmind alperest 8 frt 60 krban megállapított tárgyalási és 4 frt 30 kr. felfolyamodási költségnek felperes részére .. megfizetésére kötelezi, stb. Indokok : Felperes a keresetet alperes ellen 35 forint árban vásárolt bőráruk vételára iránt indította meg. Az áruk minőségét és azoknak vételárából következtethető mennyiségét tekintve, továbbá tekintetbe véve azt, hogy alperesnek férje csizmadia-ipart folytatott, mely ipart annak halála után alperes is folytatta, kétség alig férhet ahhoz, hogyha alperes a kereseti bőrárukat csakugyan vásárolta, azokat nem saját hasznára, hanem feldolgozás, illetőleg továbbadás végett vásárolta; az erre vonatkozó vételi ügylet ennélfogva, a mennyiben az létrejött, a k. t. 258. §. 1. pontja alá eső feltétlen kereskedelmi ügyletnek tekintendő, miből felmerülő kereset a kereskedelmi eljárás 5. §. szerint kereskedelmi bíróság hatáskörébe tartozik; ehhez képest alperesnek a kereskedelmi birói hatáskör ellen tett kifogása tekintetbe vehető nem volt még azért sem, mert alperesnek ama további kifogása, hogy ő a kérdéses bőrárukat egyáltalán nem is vásárolta, mint az érdemre vonatkozó kifogás ezúttal figyelembe nem jöhet, valamint az a kifogás sem, hogy csizmadia-ipart nem folytat, mit tanúsítana az is, hogy erre nézve iparengedélylyel nem bir, mert az, hogy valaki valamely oknál fogva kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatik, a k. t. 263. §. szerint a keresk. ügyletek minőségére és érvényességére befolyással nincs; mert végül kereskedelmi ügyek az 1877. évi XXII. tcz. ii.§-ának utolsó pontja szerint a kisebb polg. ügyekre megállapított eljárásra nem tartoznak ; alperesnek e miatt tett kifogása sem bir alappal. Alperes