Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
66 hogy a felgyújtott ágy nem a kályhánál, hanem az ablaknál állott és ugyanazon időben a kályhában tüz nem volt és nem meiül fel az iránt terhelő ténykörülmény, hogy Sch. Jakabné távozása előtt vagy távozása idejében oly helyre gyufákat tett vagy hagyott volna, a melyhez gyermekei könnyen hozzáférhettek volna. Tekintve, hogy azon hely, a honnét a kis leányka a gyufákat elővette, magas és nem oly helynek vehető, a melyhez a kis leány könnyen hozzáférhetett, a mit már azon körülmény is igazolt, hogy a lányka csak zsámoly és szék segélyével tudott a gyufákhoz hozzáférni, és tekintve, hogy vádlott azon ténykedésében, hogy eltávozásakor a konyhát bezárta és gyermekeit másnak felügyeielére nem bizta, gondatlanság fel nem ismerhető, mert a szegény napszámból élő munkások anyagi helyzete cselédtartást vagy gyermekeiknek másra való bízását kizárja s miután mindezek szerint vádlott ténykedése és a bekövetkezett eredmény közt oly távoli összefüggés van, mely a beszámítást s illetve a vétkességet kizárja és balesetnek tekintendő, a vád alól felmentendő volt. (1887 febr. 28. 1948. sz. a.) A bpesti kir. itélő tábla : A kir. törvényszék Ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (1887. évi május hó 4-én 9835.) A m. kir. Curia : Mindkét alsóbb biróság Ítélete megváltoztattatik, Sch. Jakabné T. Klára vádlott a Btk. 290. §-ában meghatározott gondatlanság által okozott emberölés vétségében bűnösnek mondatik ki, s ezért két heti fogházra Ítéltetik. Indokok : Vádlott a vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint, 1886 okt. 30-án délután hazulról, ámbár azután távozott el, mikor a betegségből lábbadozott gyermekeit a 3 és r/2 éves Anna leányát és a 2 éves Antal fiát lefektette, azonban tudván azt, hogv egyik gyermeke már 3 éves, tudnia kellett azt is, hogy ez mászni képes; és hogy épen az ily korú gyermekek leginkább szokták a szüleiktől látott tüzgerjesztést, a gyufa meggyújtását utánozni. Vádlottnőnek kötelessége lett volna tehát gyermekei őrizetéről gondoskodni; de különösen kötelessége lett volna ekként intézkedni, hogy a járni és felmászni tudó gyermek semmiképen se lett légyen képes a gyufákhoz jutni ; tekintve, hogy a magára hagyott kis leány a székre fel-