Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)
nyilatkozattal külön megerősítette». Világos, hogy itt a törvény feltételezte azt az esetet, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét sem nem irta le, sem nem irta alá önkezűleg; mert ha ezt a végrendelkező az a) és b) pontok szerint egyszer már megtette: a törvény semmi esetre sem kívánhatta tőle feleslegül, hogy azt a végrendelet szövegében vagy záradékában még egyszer tegye meg. És a végrendeleti tanuk előtt élőszóval teendő nyilatkozatot a törvény nyilvánvalóan csak azon esetben követeli, midőn a végrendelkező a végrendelet kérdéses részét sem nem irta le önkezűleg, sem nem irta külön alá, sem pedig azt a szövegbe vagy záradékba önkezűleg irt nyilatkozattal külön meg nem erősítette. Nem zárja ki e szerint az 1876: XVI. tcz. 10. §-a még azt sem, hogy a végrendelet irója a végrendeletileg neki szánt kedvezményben részesülhessen akkor is, ha a végrendelkező irni s olvasni nem tud, de a végrendelet irója javára tett intézkedését a tanuk előtt élőszóval külön megerősítette. Ez már maga megczáfolja azt a magyarázatot, mintha az emiitett §. aj, b) és c) pontjaiban felsorolt kellékek conjunctiv feltételeket képeznének. Az alternatív feltételek egyikének pedig, nevezetesen ab) pontban foglaltnak eleget tett az örökhagyó, a mennyiben a végrendelet kérdéses 6. pontját önkezűleg külön aláirta, és a kifejtettek szerint nem volt szüksége arra, hogy kérdéses intézkedését szóbeli nyilatkozattal külön is megerősítse. A mi már most az A. a. végrendelet érvényességét az 1876: XVI. tcz. 5. §-a szempontjából illeti, alperesek kifogásait és viszonkeresetét egyszerűen azon okból, mert ők a végrendelet által érdekelt összes személyeket perbe nem vonták és mert az örökhagyó hátramaradt hitvestársával szemben törvényes öröklési jogukat nem mutatták ki, — elvetni nem lehet. Kijelentették ugyanis alperesek a per folyamán, hogy ők csak felperes és testvére G. Pál ellenében kívánják a végrendeletet érvényteleníteni, s az ilyeténkép önként korlátozott megtámadási jogot tőlük annál kevésbé lehet megtagadni, mert a jelen perben hozott ítéletekből res judicata a perben nem álló személyekre nézve amúgy sem fogna keletkezhetni. De azért, mert az örökhagyó hitvestársat hagyott hátra, a törvényes öröklésből mindenesetre kizártaknak sem lehetne az