Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

43 mennyiben a sértés súlyosabb beszámítás alá nem esik, fegyelmi vétség miatt illetékes fegyelmi bírósága által fenyítendő, mert e szerint a hivatolt törvény életbeléptetése napján beadott 2656. sz. felebbezésben használt és sérelmesnek talált kifejezések miatt az alsó bíróságok illetéktelenül bocsátkozván az ügy elintézésébe, e részben mindkét alsóbb bírósági végzést megsemmisíteni és a kir. jbiróságot a hivatolt törvény értelmében követendő eljárásra — a mennyiben magát arra indíttatva érzi — utasítani kellett. *7­Ha a kár Összege a büntető eljárás során meg nem álla­pitható, a kártérítésre való kötelezettségnek a bűnvádi Íté­letben külön kimondása s ennek számszerű meghatározása végett az ügynek a polgári biróság elé utasítása egy rész­ről felesleges, más részről pedig a polgári biróság helyze­tével nem egyeztethető össze. (1888. febr. 16-án 362. sz. a.) A m. kir. Curia: (lopás büntette miatt vádolt Kr. Ármin ellen a budapesti kir. törvényszék előtt folyamatba tett bűnügy­ben) stb . ,. 18. 1, A törvényes osztályrész (köteles rész) nem egyes hagyatéki javakból, hanem csak az egész hagyatéki vagyon számba vételével állapitható meg. 2. A ki törvényes osztályrészt keres, az törvényes örök­lést nem követelhet. (1888. febr. 14-én 5768. sz. a.) A nyitrai kir. tszék Fogd Károly ügyvéd által képviselt V. János és V. férj. Pr. Júlia felpereseknek, Riszner Károly ügyvéd által védett Cs. Józsefné s társai alperesek elleni életjára­déki szerződés hatályon kivül helyezése s törvényes örökrész megállapítása iránti perében itélt: Néhai V. Pál és Cs. szül. V. Anna között Érsekujvárott 1880. évi október i-én az érsekújvári telekjkönyvben 779-ik lapon II. 1 —14. t. számig terjedő ingatlanságra kötött életjáradéki

Next

/
Thumbnails
Contents