Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

i78 Egyébiránt azonban tekintettel a per adataira, melyek szerint tény az, hogy felperes az alperes által a kitűzött időben és helyre szállított repczének átvételével egyidejűleg a vételár kifizetését nem teljesítette, ennek következtében szabadságában állott alpe­resnek a kt. 352. §-a értelmében a szerződéstől elállani, de tarto­zott az idézett törvény 354. §-a szerint erről a felperest azonnal értesíteni; — hogy pedig alperes eme kötelességének eleget tett,, felperes tagadásával szemben bizonyítva van a C. alatti levéllel, melyet felperes mutatván be, ez vele szemben bizonyítékot képez; annak tartalma szerint alperes ismételve (abermals) kijelenti felperesnek, hogy minden kötelezettségtől felmentettnek érzi magát, mi egyértelmű a szerződéstől való elállással; — az ismételve való kijelentés feltételezi a már megelőző értesítést, mely hogy június 27-én, tehát az átvételre kitűzött napon történt, következik abból, hogy a C- alatti levél a B. alatti értesítésre adott válasz, mely június hó 27-én kelt. S tekintve, hogy felperes nem is állította, hogy ő repcze átvételére és a vételár egyidejű kifizetésének utó­lagos teljesítésére alperestől időt kért volna, alperest nem tarto­zott a szerződéstől való elállásról értesités mellett az utólagos tel­jesítésre felperesnek kellő időt engedni. Épen ennél az oknál fogva kellett a másodbiróság ítéletét megváltoztatni, s miután alperes a fentebbiek szerint a törvény által kívánt értesítést meg­tette, ennek a szerződésre felbontó jogi szabályánál fogva, felpe­rest alaptalan keresetével elutasítani s egyidejűleg A. Constantin­nak keresete következtében a korább szállítmányért járó 1283 frt. 62 kr. vételárból a felvettnek beismert 1225 frt. levonásával fen­maradó 58 frt 62 kr. vételár-maradvány és jár. követelése meg­fizetésében felperest marasztalni kellett. 73­'(Vallás szertartásai gyakorlatára rendelt helyiség»-e az, mely nem csak isteni tiszteletre szolgál, de lakószobául is használtatik. (1888 márcz. 2-án 6222. sz. a.) A szatmár-németii kir. tszék vallás szabad gyakorlata ellen elkövetett vétséggel vádolt V. Jakab s társai s becsületsértés vét-

Next

/
Thumbnails
Contents