Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)

63 ez alapon le is tartóztatta és bekísérte a csendőrség nevezetteket, és megindult ellenük a vizsgálat; F. Pája azonban máj. 21-én kihallgattatván (n. 18. sz.), erről, hogy csakugyan ő gyanúsította a 3 megnevezett vádlottat a tettességgel és hogy mi alapon tette azt, nem is nyilatkozott, de a vizsgálóbíró által a felett ki sem kérdeztetett. J. Obrád, a meghalt apja megint ápr. hó 27-én eszközölt első kihallgatásakor azt vallja, hogy azon négy egyén, kik fia meg­veretésének úgymond szemtanúi voltak és kik azt neki tudtára adták, akkor egyszersmind a négy vádlottat tetteseknek is meg­jelelték : második -kihallgatásánál máj. 25-én erről megint nem szól, hanem hivatkozik még két tanura, de hogy mi irányban ? az megint nem találtatik a jegyzőkönyvben. Figyelmet érdemel, hogy két tanú egymástól eltérőleg jelö­lik meg azon időpontot, melyben ők a J. Dusán megveretéséröl értesítést nyertek ; már pedig annak és illetőleg a tett elkövetése időpontjának a lehető legszigorúbb megállapítása annyival lé­nyegesebb, a mennyiben különösen az együtt volt T. Vásza és S. Dusán alibijának megállapítása a vizsgálatnak jelenlegi stá­diuma szerint ugy sem mondathatik egészen tökéletesnek és azon lehetőséget feltétlenül kizárónak, hogy nem-e mégis ők követ­hették el a bűnös cselekményt épen akkor, a midőn a J.-féle malomból haza mentek ? Mindezen hézagok és ellenmondások tisztába hozása tekin­tetében az eddig megejtett vizsgálat mit sem tett, az illető tanuk­hoz a szükséges kérdések nem tétettek, azok egymással nem szembesittettek ; sőt a szintén elkerülhetlenül szükséges térrajz sem vétetett fel és a távolságok ugy a J. malmától, mint azon pon­toktól, a hol a már gyanúsított két egyén azon este időzött, a tetthelyig és onnét az egyes vádlottak lakásáig nincs megálla­pítva, valamint azon pontok sem, melyeken az egyes tanuk az egyes vádlottakat azon este látták, főleg pedig azon pont, a hol R. Láza tanú T. Vásza és S. Dusántól állítólag elvált. Azért az alsóbb bíróságoknak megszüntetési végzéseiket fel kellett oldani és a vizsgálatnak minden tekintetbeni szabályszerű kipótoltatását, illetőleg az erélyes nyomozásnak megejtését el kel­lett rendelni.

Next

/
Thumbnails
Contents