Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)
57 ról, hogy t. i. egy részlet pontos megfizetésének elmulasztása esetén az egész összeget egyszerre követelheti, hallgatag lemondott. Alperes ezen védekezése azonban mellőzendő és ugyanő, a tárgyalás folyamán 75 frttal leszállított kereseti követelésnek és járulékainak megfizetésében elmarasztalandó volt, mert egy része az által, hogy a 8. sz. alatt felperesi könyvkivonatot bizonyítékul csatolta arra nézve, hogy az 1883. évi jan. i-én esedékes részletet ezen a napon, nem pedig, mint felperes vitatja, január hó 12-én fizette meg, másrészt az által, hogy állításának igazolása czéljából maga kérte felperes könyveinek felmutatását, e könyveknek a kérdéses tételre vonatkozó bizonyító erejét magára nézve feltétlenül elfogadni tartozik. Minthogy pedig a felmutatott és szabályszerűen vezetettnek talált felperesi könyvek, a 73. alatti «Haben» rovata első tételének helyességét vagyis azt bizonyítják, hogy alperes az 1883. évi jan. i-én fizetendő részletet csak jan. 12-én fizette le; tekintve, hogy alperes az A. a. kötelező nyilatkozatban foglalt jogkövetkezménynyel csupán egy részletnek pontatlan megfizetése esetére is feltétlenül alávetette magát; tekintve másrészt, hogy felperes csupán azért, mivel az elkésve teljesített részletfizetést elfogadta, az A. alattiban szerzett jogáról és annak tetszés szerinti időben való gyakorlásáról lemondottnak nem tekinthető, hogy pedig arról egyébként lemondott volna, alperes nem is állítja; mindezek alapján, stb. (1887. márcz. 16. 5134. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla Ítélete megváltoztattatik és az alsó bíróság ítélete hagyatik helyben, stb. Indokok: A másodbiróságnak erre vonatkozó indokai szerint teljesen bizonyítottnak tekintendő ugyan, hogy alperes az 1883. és 1885. jan. i-én lejárt részleteket késedelmesen és néma kikötött határidőben fizette. Kétségtelen az is, hogy felperest megilleti az A. a. okiratban foglalt kikötés szerint azon jog, hogy bármely részletfizetés elmulasztása, illetve annak nem a kikötött határidőben történt fizetése esetére, az egész hátralevő összegnek egyszerre lefizetését, sőt az elengedett kamatok megtérítését is követelhesse. Tekintve azonban, hogy felperes az 1883. évi januárban