Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)
75 Indokok: A kir. itélő táblának 5066/87. B. számú végzésével elrendelt pótvizsgálat és kivett szakértői vélemény azon ügyállást, mely az alapvizsgálat és előbbi végtárgyalás folyamán kiderült, az előbbi ítélet megváltoztatására alapot nyujtólag meg nem változtatták. Az alap- és pótvizsgálat, az előbbi és ezuttali végtárgyalás adatai szerint, az 1886. okt. 31-én déltájban, vádlott V. András Bárándtól testvéréhez, P. Ladányba lakó V. Bálinthoz akarván menni, midőn mentében lakása felé vissza nézett, lakása utczaajtaján R. Ferencz és B. Bálint bárándi legényeket látta bemenni ; azon gondolatban, miként a nevezett két legény az ö távollétét felhasználva nejéhez mentek, szándékáról lemondott, visszafordult; hivta ipát M.Jánost, hogy menjen vele, nézze meg, milyen leánya van. Csakugyan el is ment vádlottal M. János a lakására, hol a szobaajtót spárgával bekötve találták ; miért az ajtót betaszította, a mikor vádlott feleségét M. Erzsébetet az ágyban R. Ferenczczel feküdve s nemi közösülési helyzetben ; B. Bálintot pedig a földön fekve találta. Bemenetelére R. Ferencz és felesége az ágyból kiugrottak; vádlott R. Ferenczczel és B. Bálinttal dulakodásba eredett, mi alatt M. Erzsébet a háztól elment; s midőn M. János és a lármára begyült szomszédok közbelépése folytán vádlott valamint R. és B. közötti dulakodás véget ért, s ez utóbbiak 2> háztól eltávoztak, vádlott felesége által odahagyatva, a háznál magában maradt; ez esemény mintegy 1/zz—2 óra tájban történt. Vádlottnak felesége — M. Erzsébet — este 6 óra tájban ment a házhoz vissza, midőn férjének vádlott előadása szerint szemére vetvén, hogy reá tört s öt csúffá tette, kijelentette, miszerint vele tovább élni nem fog; s ruha és ágyneműit összepa kolva, elvitte a nélkül, hogy ekkor vádlott és neje között bármi tettlegesség fejlődött volna ki. Az elvitt ágy és ruhanemüekkel M. Erzsébet szüleinek házához ment; honnan azonban férjének elhagyása s elkövetett cselekménye miatt édes atyja M. János elutasítván, ágy és ruhaneműit K. Júliához vitte, hol K. Lajos és Julis előadásaik szerint R. Ferenczczel találkozott és beszélgetett is.