Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVIII. kötet (Budapest, 1887)
276 Ítélete, a konok tagadás mint súlyosító körülmény mellőzésével, a vonatkozó indokolásnál fogva helybenhagyatik. 116. Hamis esküt csakis azon eskü képez: mely a bíróság által a polgári perrendtartás 221. §-ának megfelelőleg állapíttatván meg, azon lényeges körülményre vonatkozólag valótlanságot tartalmaz, a mely körülmény, a megítélt és letett eskü által emeltetett jogi bizonyossággá. Az eskü által való bizonyíték ezek szerint kizárólag «ténykörülmé nyékre» lévén szorítva: ebből, de a perbeli bizonyítás egész rendszeréből félreérthetlenül következik, hogy nem ténybeli körülményre, hanem jogkérdésre letett esküt, a mint nem fogadhatna el érvényes bizonyítéknak a polgári bíróság, ugy, sőt még kevésbbé fogadhatja el a hamis eskü bűntettének alapjául a büntető bíróság. (1887 szept. 21. 314. sz. a.) A zilahi kir. tszék hamis eskü miatt feljelentett H. Sándor ellen a további bűnvádi eljárás beszüntettetik. Mert midőn H. Sándor beismeri, hogy ö 1882. év őszén a kérdéses kukoriczaföld feles munkájára vonatkozólag panaszlóval szóbelileg szerződött egyszersmind azt adja elő, hogy a szóbeli szerződés végérvényes nem volt, hanem annak érvénye írásbeli szerződés kiállításától tétetett függővé, s minthogy panaszló az írásbeli szerződés kiállítását elmulasztotta —• a szóbeli szerződést magára kötelezettnek nem tartotta, — tekintve azt, hogy H. Sándor ezen előadásával szemben az, hogy a szerződés a szóbeli egyezkedés alkalmával végérvényesen megköttetett volna — kellő bizonyítékkal igazolást nem nyert, mert H. Togyer terhelő vallomásának erejét meggyöngíti Zs. Ferencz és Sz. Károlv tanuk azon vallomása, miszerint előttük H. Togyer maga akként nyilatkozott, hogy panaszló G. Benőnek írásbeli szerződést is kellett volna kiállítani, mely nyilatkozat pedig panaszlott H. Sándor előadásának valódiságát támogatja, H. János, szintén terhelő tanú, csak annyit tud, hogy panaszlott H. Togyerrel együtt panaszlóval csakugyan szóbeli szerződésre léptek, arról azonban