Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

68 felhívottnak számadási kötelezettsége a K. T. 62. §-ának utolsó bekezdése alapján következik ; tekintve, hogy felhívott elismerte, hogy a kérdéses üzletről felhivónak eddig el nem számolt; tekintve végül, hogy azon kifogása, miként a közös üzlet befejeztétöl szá­mítva már tíz év telvén el, ő többé számadásra kötelezhető nem volna, törvényen nem alapul, a törvényes elévülési idő pedig még el nem telt: felhívottnak számadási kötelezettségét megállapítani és öt az 1881 : LIX. tcz. 83. § ában foglalt jogkövetkezmény terhe mellett a számadás előterjesztésére kötelezni kellett. Viszont­keresetével felhívott külön útra, illetve a számadási per érdemére volt utasítandó, mert annak együttes tárgyalását a felhívó ellenezte, s mert a felhívási keresetre adott nyilatkozat feletti tárgyalás az 1881 : LIX. tcz. 83. §-a 2. bekezdésének helyes értelme szerint minden más kérdés kizárásával és az ügy érdemének mellőzésé­vel egyedül arra szoritkozhatik, vajon tartozik-e felhívott fél szá­mot adni vagy nem ; ezen eljárásnál tehát viszontkereset nem érvényesíthető, mert ilyennek csak az id. törv. 8. §-a eseteiben, tehát tekintve, hogy ezen törvényszakasz az 1868 : LIV. tcz. II. czim I. fejezetében körülirt keresetek folytán támasztható viszonkeresetekről intézkedik, csakis a per érdemének tárgyalásá­nál van helye; s igy azon kérdés, tartozik-e felhívó is a jelen kereset alapját képező ügyletet megelőző több rendbeli közös ügyletből folyólag a felhívottnak számadással, egyedül a felhívott által ezen irányban beadható önálló felhívási kereset alapján, azon kérdés pedig, tartozik-e a felhívó a felhívottnak valamit megté­ríteni, szintén külön kereset, esetleg a számadás érdemére vonat­kozó perben érvényesíthető viszontkereset alapján volna elbírál­ható. (1886. ápril 2-án 65,197/85 sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: A kir. ítélő tábla az első birói végzést nem felebbezett részében érintetlenül, felebbezett azon részében pedig, melyben felhívott számadási kötelezettségét megállapítja és felhívottat azon viszonkeresetével, mely szerint felhivót több rendbeli közös ügyletről számadásra kívánja köte­leztetni, külön perutra utasítja, — az arra vonatkozólag felhozott és az alábbi indokolás alapján helybenhagyja. Indokok : Mert a kereskedelmi törvény 30. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a kereskedők kereskedelmi könyveiket,

Next

/
Thumbnails
Contents