Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

99 -elbírálása ezek keretébe nem tartozik; végül mert alperesek vélt jogaik érvényesítésében ezen perbeni marasztalásuk által akadá­lyozva nincsenek. (1885 november 5. 21966. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla a kir. tszék ítéletét oly értel­mezéssel illetve kiigazítással hagyja helyben, hogy alperesek fel­pereseknek a h.-m.-v.-helyi 24800. sz. tlkjk\ben 16507. hrsz. a. vezetett r/4 részre való tulajdonjogát elismerni és tűrni, hogy felperesek tulajdonjoga a most emiitett illetőségre bekebeleztes­sék, nem különben, hogy alperesek, mint Sz. Pálné sz. G. Mária utódai kötelesek tűrni, hogy a nevezett részére ugyanazon tjkv­ben C. 3. a. bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jog törültessék. Indokok : Az elsőbiróság ítéletét az abban felhozott indokok alapján és még azért is kellett helybenhagyni: mert habár néhai Sz. Pál az által, hogy az A. a. okiratban felpereseknek nem a h.-m.-v.-helyi 3658. sz. tjkvben felvett 2/4 teleknek az ő nevén álló eszményi fele részét, hanem az egész ingatlannak természetben kihasítandó felét adta el és ezen kiha­sítandó illetőséget az akkor meglevő vagyon 2/5 részének nyilvá­nította ; kifejezést adott annak, hogy az eltűnt Sz. János testvérét illető részt is sajátjának tekintette, felperesek még sem kényszerít­hetők arra, hogy egyelőre átadó Sz. Pál telekkönyvi illetőségének felével, vagyis az ingatlan */4 részével elégedjenek meg, a másik V4 részre vonatkozólag pedig az eltűnt Sz. Jánosnak holttá nyil­vánítása után ennek hagyatéka ellen érvényesíttetik; mert az ingatlan fele része átadója Sz. Pál kizárólagos tulajdonát képez­vén, ugyanazt átruházni jogosítva volt; ezen vagyont felperes­nek tényleg át is adta s igy azon körülmény, hogy Sz. János hagyatéka esetleg nem Sz. Pálra háramlott, illetve hogy Sz. János­nak birtok-illetősége esetleg harmadik személyekre szállna át, az ingatlan felének felperesek nevére való telekkönyvi átírását nem gátolja, és pedig annyival kevésbbé, mert a mennyiben átadó Sz. Pál az ingatlan másik részét nem örökölte, ennek jogán felperesek birtok illetősége iránt ennek örökösei ellen tulajdoni jogot ugy sem érvényesíthetnének, tekintve azonban, hogy a 24800 sz. tjkvben átvezetett kérdéses ingatlannak az átadó Sz. Pál nevén vezetve volt illetőségnek x/4 része épen az A. a. okirat alapján B. 9. és 10. srsz. a. már is felperesek nevén vezettetik

Next

/
Thumbnails
Contents