Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

87 gálát teljesítése által, hanem csakis a létrejött szerződés folyo­mányát képezi ezen jogosultsága : ezek alapján alpereseket, miután a felszámított összegek helyességét elismerték, felperes kérelmé­hez képest marasztalni kellett. (1886. június 10. 5778. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: a fenti ítélet, a mennyiben azzal alperesek 750 frank egyetemleges megfizetésére lettek köte­lezve s ez neheztelve nincs, e részben érintetlen . . hagyatik; egyebekben ugyanazon Ítélet megváltoztattatik, felperes a tartás egyenértéke czimén igényelt 100 frt iránti követelésével elutasit­tatik, stb. Indokolás : A peres felek közt nem képezi vita tárgyát azon körülmény, hogy felperes alperesek Miklós nevü fia mellé magán­nevelöül 3000 franc évi fizetés mellett és oly kikötéssel szerző­dött, hogy részére (kísérleti) év elteltével még 1000 franc remu­neratio, a szolgálati viszony megszüntetése esetében pedig vissza­utazási költségei Budapesttől Párisig alperesek által megfizettes­senek ; ellenben állítja felperes és keresetét is arra alapítja, hogy a próbaév egész folyamára a szerződés minden felmondási jog kizárásával jött létre ; hogy ekép alperesek az év eltelte előtt fel­mondván, az állítólag szintén szerződésileg kikötött tartás (úgy­mint lakás, étkezés, fűtés, világítás, kiszolgálás és mosás tekinte­tében ellátás) egyenértékét is 1886. évi ápr. 14-től május 13-ig terjedő egy hóra megfizetni kötelezettek. Azonban az E. és G. a. eredetiben csatolt II. r. alperes által irt levelek épen nem bizo­nyítják azt, hogy a szerződés a próbaévre a felmondási jog fel­tétlen kizárásával jött volna létre, sőt az E. a. csatolt levélben elég világosan fentartva van alperesek részére azon jog, hogy ha előre nem látható körülmények miatt kénytelenek volnának vál­toztatást, illetve a szerződési viszony megszüntetését kívánni, ezt tehessék, ezen fentartás pedig nyilván a próbaévre és nem a csak kilátásba helyezett, de még létre sem jött további szerződés tar­tamára vonatkozik, midőn tehát alperesek 1886. január 28-án fel­mondottak, s felperest nemcsak a felmondási évnegyedre esedékes, hanem beismerése szerint az évi fizetéssel megkínálták és vona­kodása folytán a megfelelő összeget letétbe helyezték, semmi esetre jogtalan cselekményt el nem követtek. A lakás, élelmezés stb. általában a tartás feltétele pedig ezen levelekben, valamint

Next

/
Thumbnails
Contents