Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)

84 a. vallomási jegyzőkönyv alperesek jogelődje részéről sem beisme­rést nem tartalmaz, sem alapos következtetésre elegendő támpon­tot nem nyújt, sőt ezen 7 7. alattiból, melyet a prts 163. §-a értelmében felperes teljes tartalma szerint tartozik elfogadni, az tűnik ki, hogy G. József adós a bíróilag lefoglalt tárgyakat elado­gatta, a mit megakadályozni s felperes jogait ily módon megóvni néhai Sz. János nem kötelezte magát. Minthogy pedig alperes határozottan tagadta a 7 7. és 2 •/• alattiban foglalt ingók azo­nosságát, minthogy másrészt felperes nem is állítja, hogy a 2 7. alattival az adósnak összes vagyona foglaltatott volna le : kétség­telenül felperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy a néhai Sz. János által házbér követelése fejében átvett s a 7 V. alattiban elősorolt tárgyak ugyanazok, melyek felperes javára a 2 7. alatti­ban befoglalva lettek volna s hogy ekként alperesek jogelődje a végrehajtás tárgyait a 4 7. a. egyezmény ellenére jogtalanul el­vonván, felperest megkárosította. Ezt azonban felperes nem bizo­nyítván, az elsöbiróság ítéletét ezen indokokból helybenhagyni kellett. (1886. május 26. 11,132. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bíróság ítélete megvál­toztattatik s alperesek egyetemlegesen köteleztetnek 272 frt tökét . . mint néhai id. Sz. János örökösei, nevezett örökhagyó hagyaté­káról 1879. július 21-én felvett leltárban foglalt ingó és ingatlan vagyonra vezethető végrehajtás alatt megfizetni. Felperes ezen felüli keresetével elutasittatik, stb. Indokok : Alperesek jogelőde a 4 7. a. csatolt jegyzőkönyv szerint mindazon ingóságokon, melyek a 2 7. a. foglalási jegyző­könyvben összeirattak, felperesnek elsőbbséget engedett azon fel­tétel alatt, ha felperes az árverést 1877. november i-ig elhalasztja. E szerint nem az elsőbbség átengedésének joghatálya lévén határ­időhöz kötve, alperesek jogelőde a 4 7. alatti értelmében 1877. november i-én tul is tűrni tartozott, hogy a lefoglalt ingókból felperes követelése az ő bérkövetelése előtt nyerjen kielégítést. A miből következik, hogy alperesek, mint n. id. Sz. János örö­kösei azon ingók értéke erejéig, melyeket nevezett jogelődök a 2 V. a. foglalási jegyzőkönyvben összeírtak közül, habár magán uton, saját bérkövetelésének törlesztése fejében megtartottak, fel­peresnek felelősek.

Next

/
Thumbnails
Contents