Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
223 A m. kir. Curia: A budapesti kir. ítélő táblának végzése a 2 frt 60 kr. kórházi költségeket illetőleg az első fokú bíróság által felhozott s általa is elfogadott indokainál fogva helyben hagyatik. A 2 frt 8 kr. rabtartási költségeket illetőleg azonban mindkét alsóbbfoku bírósági végzésnek megváltoztatásával, S. József feljelentő panaszos ennek megfizetésében elmarasztaltatik és ezen költségeknek 15 nap alatti kifizetésére különbeni végrehajtás terhe mellett köteleztetik. Indokok: A bűnvádi eljárás S. József károsnak a debreczeni kapitányi hivatalnál tett feljelentése folytán indíttatván meg, a lopással gyanúsított Sz. Erzsébet ennek alapján tartóztattatott le ; szabad lábra helyezéséig tehát az állam költségén élelmeztetett. Minthogy azonban Sz. Erzsébet ellen a további bűnvádi eljárás a káros vádjának visszavétele folytán szüntettetett meg, az állami pénztár ez által a vádlottnak elitéltetése és elmarasztalása eseténi kielégítésétől esett el, nem is tekintve az igazságszolgáltatásnak az indítvány visszavonásával okozott azon erkölcsi sérelmét, hogy a rosz szándékkal elkövetett törvénysértés megtorolhatatlanná tétetett: mindezeknél fogva tehát kétségtelen, hogy feljelentő káros visszavont feljelentésével az államnak okozott fogházi élelmezési költségekért felelőssé lett s ez okból a 2 forint 8 kr. fogházi élelmezési költségek megtérítésében feljelentő káros elmarasztalandó volt. 94. Az ági vagyon fogalommeghatározásához. — Az örökösödési perben az ingatlanok természeti felosztásának lehetősége és módozatai meg nem vitattatván, magukra a felekre kell bizni, esetleg a vagyonközösség megszüntetése iránti per útjára kell fentartani annak a módozatát, hogy vajon feloszthatók-e a kérdéses ingatlanok az állag lényeges sérelme nélkül természetben és ha igen, mikép osztandók fel. (1886 október 27. 2640. sz. a.) A pestvidéki kir. törvényszék Bendik János ügyvéd által képviselt Sz. Mátyásné szül. P. Teréz és S. István felpereseknek, — dr. Winter Péter ügyvéd által védett özv. S. Mártonné