Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
212 Indokok: Az alsó-dabasi fentebbi belsőség a hagyatéki iratok közt 18. F. és 18. B. alatt fekvő telekkönyvi kivonat és zálogszerződés szerint zálogos közös birtokát képezte az 1866. évben meghalt öreg Z. Györgynek és 1872-ben elhunyt Cz. Annának. Ezen belsőség ama fele, mely az öreg Z. Györgyöt illette, már 1869. évben 3 gyermekére s ezek közt :/3 részben a felperesre telekkönyveztetett örökösödési jog czimen és hogy felperesnek van öröklési joga I/3 rész erejéig a belsőség azon felére is, mely anyját Cz. Annát illette ; ezt az alperes sem vonta kétségbe. Itt tehát csak az osztály kéidése oldandó meg az apai és anyai örökségre nézve. Természetben a házból udvarból és kertből álló 500 QJ ölnyi kérdéses belsőséget felosztani nem lehet az állag sérelme s az érték jelentékeny csökkenése nélkül. Az osztály tehát árverési eladás utján létesítendő és az árverést a birtok zálogos természete, sem a bejegyzett zálogtulajdonosnak netán még fenálló zálogvisszaváltási joga, sem pedig az ezen jogra bekebelezett követelések nem gátolhatják; mert a régi zálogbirtok is mint olyan szabad forgalomnak tárgya és az árverés az 1881. évi LX. tcz. 162. §-ához képest a zálogvisszaváltási jog és az erre bekebelezett követelések épségben tartása mellett foganatosítható. A mi pedig a belsőségen épült kovácsműhelyt illeti, felperes beismeri, hogy az kizárólagos tulajdona az alperesnek, minélfogva alperes tetszésére kellett fenhagyni, hogy vagy hordja el ama műhelyépületet, vagy a befolyandó vételárból vegye fel annak a férje hagyatéka leltározásakor 100 frtban megállapított becsértékét Az árverési vételár V3-a (esetleg az imént emiitett 100 írt becsérték előzetes levonása) a felperesnek mint ll3 részben örökösnek adandó ki, mig annak többi része a hagyatéki bíróság rendelkezésére bocsátandó további eljárás végett, a melynél az alperes által képviselt kiskorúnak a netáni özvegyi haszonélvezetre jogosult alperesnek is minden esetre a B. kiskorúaknak mint a telekkönyvi tulajdonostárs Z. Mária örököseinek érdekei szem előtt tartandók lesznek. Itt megjegyeztetik, hogy a kir. Curia 4135/84. sz. feloldó végzése folytán nyilatkozatra felhívott B. János elhalt nejének az egyik örökös Z. Máriával nevezett kiskorú gyermekei törvényes