Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
96 A marosvásárhelyi kir. itélö tábla : Az első birói Ítélet, az 1881. évi LIX. tcz. 39. § ának e) és k) pontjai alapján hivatalból megsemmisíttetik, a f. évi január 18-án 164. sz. a. beadott kereset pedig visszautasittatik; mert a kérdéses biztosítás a keresk. törv. 258. §-ának 4. pontja szerint csakis a biztosítást elvállaló társulatra, nem pedig a biztosított alperesre nézve is képez kereskedelmi ügyletet s mivel alperes nem is kereskedő, a kereskedelmi eljárást szabályozó IMR. 5. §-a értelmében a kereset nem tartozik a kereskedelmi bíróság hatásköréhez, hanem tekintettel a kereseti összegre, az 1877. évi XXII. tcz. által szabályozott kisebb polgári eljárás alá. Mivel pedig az utóbbi eljárástól a felek akaratára sincsen eltérésnek helye, a keresetet már az elsőbiróságnak kötelessége lett volna hivatalból visszautasitani, stb. (1886. évi május hó i-én 21c. sz. a.) A m. kir. Curia : Tekintve, hogy a biztosítási díj megfizetésére irányzott keresetek, — melyek magának a biztosítási ügyletnek lévén folyományai, legtöbb esetben azon kérdésnek elbírálását is maguk után vonják, ha vajon maga a biztosítási ügylet joghatályában fenáll-e ? tekintve, hogy a biztosított és biztosító közti jogviszonyt a keresk. törvény szabályozza, az e jogviszonyból felmerülő vitás kérdések eldöntésénél, tehát a ker. törv. szabványai alkalmazandók, nyilvánvaló, hogy a biztosítási dijak iránti perek az 1877. évi XXII. törvényczikk 11. §-ának utolsó bekezdéséhez képest a kisebb polgári peres ügyekben eljárásra hivatott bíróság illetékessége alá egyátalán nem tartoznak ; tekintve ehez képest, hogy a kir. itélő táblának végzése, mely által kimondatott, hogy az 50 frton alóli biztosítási dijakat tárgyazó ily perek az idézett törvényczikk hatálya alá esnek és ennek folytán az első bíróság ítélete az azt megelőző egész eljárással együtt megsemmisíttetett, a fenálló törvénynek meg nem felel: a másodbiróság végzése megváltoztattatik, az eljárás megsemmisítésének helye nem találtatik, és tekintettel arra, hogy a kir. itélö tábla az első bíróság ítéletének alperes felebbezésére vonatkozással felülbírálásába nem bocsátkozott, a másodbiróság