Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XV. kötet (Budapest, 1886)

56 vagy hamisított tartalmát; s ebből kifolyólag I. r. alperes tulaj­donjoga bekebelezésének eredeti érvénytelenségét: keresetével annál inkább elutasítandó volt, mert felperes csakis az E. a. adás­vevési szerződést, illetve az annak alapján a közadós s I. rendű alperes közt létrejött jogügyletet támadta meg; már pedig I. r. alperes tulajdonjoga a kérdéses ingatlanra nem ezen szerződésen alapulván, az E. adás-vételi szerződésben foglalt jogügylet meg­támadása, esetleg hatályon kivül helyezése I. r. alperes tulajdon­jogának törlését nem vonja maga után. Felperesnek 2., 3. r. alperes irányábani elutasítása fenteb­biekből önként folyik. (1885 febr. 2b. 678. sz. a.) A bpesti kir. tábla: az I. fok ítéletét helybenhagyta. Indokok: A keresetlevélből kitűnik, hogy felperes kerese­tét a csödtörv. 28. §. 2. pontja alapján s világosan mint meg­támadási keresetet indította. — Jelen per tehát nem azon szem­pontból bírálandó el, melyet az első bíróság ítélete alapjául vett; hogy t. i. felperes a tulajdonjog bekebelezésének eredeti érvény­telenségét bizonyította-e ; hanem azon szempontból veendő bírá­lat alá, hogy felperes keresete megfelel-e azon kellékeknek, me­lyeket a csődtörvény a megtámadási kereseteknél megkíván. A csődtörvény I. rész. III. fejezetéből kétségtelen, hogy megtámadási kereset tárgyát csak a közadósnak a hitelezők érde­keit sértő valamely jogcselekménye, — eredményét pedig ezen jogcselekvénynek a hitelezők irányában való hatálytalansága ké­pezheti. De felperes keresetlevelében B. Gyula közadósnak valamely jogcselekvényét meg nem támadta; a válaszirathoz E. alatt csa­tolt szerződés létezését sem említette; s nem ezen jogügylet hatálytalanságának kimondását, hanem azt kérte, hogy az újpesti 716. sz. tjkönyvben bejegyezve levő gróf K. István tulajdonát képező telken épült ház kizárólagos és korlátlan tulajdonjoga B. Gyula csődtömegének odaitéltessék; B. Gyuláné tulajdonjoga töröltessék; P. Jozefa a javára bekebelezett zálogjog törlésének, — a telek tulajdonosa gr. K. István pedig a csődtömeg javára történendő tulajdonjog bekebelezésének tűrésére köteleztessék. — De ezen kereseti kérelem folytán felmerült jogkérdés megtáma­dási perben, melynek tárgyát fent előadottak szerint csak a köz-

Next

/
Thumbnails
Contents