Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

i9i ápril 30-án 9 számra, tett és 5 frt 40 krról kiállított betétjegyet (rescontót;, melyet ez utóbbi az 5 frt 40 kr. dij lefizetéséig náluk hagyott, ugyancsak a nevezett feljelentőnek a húzás után másodnapra, a midőn ők már biztosan tudták, hogy a betett számok közül 3 mint nyertes szám kihúzatott, kiadni vonakodtak, és mert e szerint ama betétjegy után járó 800 frt nyereményt jogtalanul eltulajdonították, illetőleg eltulajdonítani megkísértették. A kír. tábla azonban vádlottak cselekményében a sikkasztás bűntettének jelenségeit nem látta fenforogni. Ugyanis F. Isídor feljelentő maga sem vonta kétségbe a vádlottak ama védekezésképen felhozott állításuk valódiságát, hogy a lotto-gyöjtödében a betétek csak készpénzfizetés mellett fogadtatnak el és hogy a hitelezők e tekintetben, ha ez a fenálló szabályok ellenére igénybe vétetik, kizárólag az illető lotto-gyüjtők felelősségére és számlájára történhetik. Azonfelül a nevezett feljelentő a vizsgálat folyamán beismerte azt is, hogy ő a betett számok után járó díjat a vádlottaknak csak a húzás után másodnapra ígérte kifizetni, azon feltevésből kiindulva, hogy a vádlottak neki jelen esetben is, mint előzőleg többször, e tekintetben hitelt nyitnak, és hogy neki a kérdésben forgó betétjegy tényleg át nem adatott. A vádlottaknak a vizsgálat adataival meg nem erőtlenített védelmük pedig abban összpontosul, hogy ők a feljelentőnek a fizetés teljesítésére haladékot csak a húzás napjáig adtak, fentartván ellenkező esetben a betétjegyre vonatkozó, őket a szabályok értelmében megillető rendelkezési jogokat, és hogy ők e szerint ama betétjegy megtartására magukat feljogosítottaknak vélték; amennyiben F. Isidor a kitűzött időre a fizetést nern teljesítette és így a kikötött feltételeknek eleget nem tett. Egybevetve feljelentő beismerésében foglalt ténykörülményeket és a vádlottaknak meg nem czáfolt védekezését, mindenek előtt megállapítható, hogy a feljelentő betétjegyre korlátlan jogot nem szerzett, hogy a vádlottnak a betétjegyre vonatkozó igényüket szintén nyomós érvekkel támogatták, és hogy ennélfogva a betétjegy tulajdonjoga vitás. Az előadottak szerint tehát nem állitható, hogy a vádlottak birtokában hagyott betétjegy a feljelentőnek kétségtelen tulajdonát képezné, és hogy a vádlottak, midőn a betétjegyet saját hasznukra értékesíteni akarták, ugyancsak idegen ingó dologgal, mint sajátjokkal rendelkeztek és így eljárá-