Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)
50— 50 frtban állapittatik meg, egyebekben pedig az Ítélet részint indokánál fogva, részint azért hagyatik helyben, mert aj a B. Mátyás és Lörincztöl kicsalt 8—8 frt a napló 12. és 14. sz. a. hivatolt értesítések szerint vádlott birtokába nem jutván, azon cselekvények a Btk. 65. §-a 2. bekezdése alá eső csalás vétségének kísérletét képezik; b) a Sch. J. által tett indítvány elkésett még akkor is, ha megcsalatásának tudomására jutása a feljelentés K. mellékletének kézhez vételétől számíttatik; minthogy a magánvádló nem igazolta azt, hogy az a kelet után 4—5 nappal került volna hozzá ; cj hogy a F. Tamásnak eladott sorsjegy az eladás idején vádlottnak birtokában volt, igazolja saját beismerése és P. Ármin, K. Ede és S. Gusztáv tanuk előadása (1885 decz. 21. 37669. sz. a.) A m. kir. Curia : Az alsóbb birósági Ítéletek következőleg változtattak meg: 1. Vádlottnak a K. Oszkár hátrányára elkövetett cselekménye a Btk. 355. §-ába ütköző és a 358. §. szerint büntetendő sikkasztás vétségének minősíttetik. 2. Vádlottnak összbüntetése a mai naptól számítandó 15 havi (1 év és 3 havi) fogházban állapitattik meg.... 3. Pénzbüntetésnek most már csak K. Béla kárára elkövetett csalás vétsége miatt levén helye, az 10 frtra szállíttatik le, stb. Egyebekben kir. itélő táblának ítélete indokánál s az alantabb következő indokoknál fogva helybenhagyatik. Indokok: A Btk. 112. §-a értelmében tudomásszerzéssel nem azonosítható ugyan annak puszta vélelmezése, hogy bizonyos csak a sértett fél indítványára üldözhető cselekmény esetleg büntettet vagy vétséget képezhet; de viszont az emiitett törvényszakaszban megállapított három havi inditványozási határidő megkezdése azon naptól sem számitható, midőn az indítványozáshoz jogosított a vonatkozó cselekmény bűnös voltáról részletes és nézete szerint teljesen bizonyító adatok alapján győződött meg ; minthogy ilyen feltétel mellett az inditványozási határidő merőben illusoriussá válnék, a mennyiben a kiindulásául szolgáló «tudomására jutás» megszűnne bizonyítható ténykörülmény lenni, hanem a helyett ugyanaz kizárólag az illető félnek felfogásától és ettől elválaszthatlanul egyéni akaratától függővé tétetik.