Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

7« a szomszéd telek légürébe való benyúlta a felek kölcsönös bele­egyezésén alapul, stb. (1884 márcz. 28. 1548. sz. a.) A budapesti kir. tábla az első bíróság Ítéletét megváltoz­tatja s kötelezi alpereseket a felperesek háztelkének légürébe benyúló házuk ereszének eltávolítására, stb. Indokok : A tulajdonjog fogalmából következik, hogy a tulajdonos sajátjával tetszése szerint bánhatik, s abból minden mást kizárhat. Ezen jogi elvnél fogva felperesek, mint a kereset­levélben megjelölt ingatlan tulajdonosai az ö ingatlanuk felett levő s birtoklásuk körébe eső légürnek alperesek általi olynemü használatát, hogv házuk eresze ebbe benyúljék s ez által felpere­seket tulajdonuk korlátlan használatában gátolja, tűrni nem tar­toznak, ha csak alperesek az ilynemű használatnak felperesekkel szemben jogszerűen érvényesíthető jogát meg nem szerezték. A bírói szemle megállapította, hogy alperesek házának eresze felperesek légürébe iVa lábnyira benyúlik, alperesek ellenben a jelzett használat szolgalmi jogának megszerzését nem bizonyítot­ták, sőt tagadták, hogy a felperesek által neheztelt szolgalmat gyakorolnák, — ezen tényállás mellett felperesek keresetének e szolgalmi jog megszüntetésére vonatkozólag a fentebb kifejtett jogelv alapján helyt adni kellett. Nem bir befolyással felperesek keresetének elbírálására azon körülmény, hogy ők szomszédaikkal s különösen alperesekkel szemben hasonló szolgalmat gyakorol­nak, mert a mennyiben ezen gyakorlat szintén jogszerűtlen volna, ez viszont alperesnek nyújt kereseti jogot annak megszüntetésére, stb. (1884 decz. 22. 22924. sz. a.) A kir. Curia a kir. tábla ítéletét megváltoztatja s az első bíróság ítéletét hagyja helyben. Indokok: A szakértői véleménynyel ugyan igazolva van, hogy alperesek épületének hátulsó eresze felperesek háztelkének légürébe belenyúlik, azonban ezen birtokállapot már hosszú éve­ken át békésen fenállván és épen onnan, hogy a szakértői véle­mény szerint felperesek eresze is a szomszéd telkek légürébe nyúlik, kitűnvén, hogy az ily birtokállapot eddigelé átalános gya­korlaton nyugszik, mig ezen, az összes háztulajdonosokat kötelező gyakorlat annak utján meg nem szüntettetik, felperesek sem kérhetik az eddigi birtokállapot megszüntetését, stb.

Next

/
Thumbnails
Contents