Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XII. kötet (Budapest, 1885)

'47 kiadott és jelenleg is hatályban levő szolgálati utasításnak 8. §-át, mely szerint a postamestereknek meg van ugyan engedve, hogy különös körülmények fenforgása esetében, a szolgálatban való kisegítés végett postakiadót alkalmazhassanak, sőt az alkalmazandó egyén kiválasztása is, a meghatározott feltételek mellett, reájuk van bizva ; de tekintve egyszersmind ezen szakasz azon további rendel­kezését is, mely szerint a postamester által e czélra kiválasztott egyén a postakezelésre nem bocsájtható addig, mig a szabályos 3—6 havi postagyakorlatot be nem végezve, a postai vizsgát és a hivatali esküt a postaigazgatóság engedélye következtében le nem tette: tekintve továbbá, hogy a postamester köteles mindenik eset­ben, midőn postakiadót vagy felvesz, vagy elbocsájt, arról a posta­igazgatósághoz jelentést tenni s különösen mindenik ilyetén fel­vételnél a postaigazgatóság engedélyéhez van kötve ; tekintve, hogy ezen szabály megsértése esetében a posta­mester IO frt birságban marasztalandó el, sőt ismétlés esetében állásától is elmozdítható ; tekintve, hogy a m. kir. közlekedési minisztérium 1882. évi július 18-án 7134. sz. a. a postaigazgatóságokhoz intézett rende­letével különösen figyelmeztetni rendelte a postahivatalokat, hogy a képesítő okmány nélküli postakiadókat alkalmazni nem szabad ; tekintve az 1879. évi márcz. 29-én 8164. sz. a. kelt minis­teri rendeletet, melylyel az 1867. évi január 21-én kelt legfelsőbb rendelettel behozott postautalványozás a nem kincstárilag kezelt postahivatalokra is 200 frtig terjedhető összeg erejéig kiter­jesztetett ; tekintve a m. kir. kereskedelmi ministeriumnak 1870. évi ápril 25-én 7886. szám alatti és különösen ennek 1872 jun. 11-én 6327/715. sz. a. kelt rendeleteire, melyekkel a fenebbi pontban emiitett postautalványozásra vonatkozólag további szabályozások és kiterjesztések állapíttattak meg ; tekintve, hogy az egyik postaállomásról a másikra utalványo­zandó pénzt, az emiitett rendelet értelmében, csupán a «posta­hivatalbeli» egyén veheti át, csupán ez vezetheti be az utal­ványt az utalványok bevételi naplójába és csakis ez állithatja ki a 10'

Next

/
Thumbnails
Contents