Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)

45 tott, stb. Ellenben vádlott a gyújtogatás és annak következményei alól fölmentendő volt, mert habár mindkét tűzzel fenyegető leve­let tényleg tűzvész követte és habár a vizsgálati fogsága óta a pusztán sem fenyegető levél meg nem jelenik, sem tűzvész ki nem üt, mégis miután vádlott a gyujtogatást tagadja, és hogy tényleg a tüzet ő okozta, törvényszerüleg beigazolni nem lehe­tett, annak lehetősége sincs kizárva, hogy a tüzet még is más okozta; mindezeknél fogva, stb. (1884 ápril 26. 1333. sz.). A budapesti kir. itélö tábla : Vádlottat a zsarolás büntette alól is fölmenti, de a kbtk. 41. §-ába ütköző közrend elleni kihágásban bűnösnek nyilvánítja s ezért 1 havi elzárásra és 20 frt pénzbüntetésre itéli, stb. Indokok ; Vádlott ellen a bizonyító adat a szakértők abbeli véleményében, hogy a fenyegető iratok a vádlott kézírását képezik és abban a körülményben találtatott, hogy ő csakugyan ellensé­ges indulattal viseltetett az ellen a számadó P. György ellen, a kinek elbocsátása a névtelen iratokban gyújtással való fenyegetés mellett követeltetett. Ha ezek az adatok egymást a bűnösségre nézve teljes bizonyítékká kiegészítenék, ugy azok által nem a zsarolás, hanem a gyújtogatás elkövetése lenne beigazolva; az összehasonlító szakértői véleménynél azonban a tévedhetés telje­sen kizárva soha sem lévén, a kir. törvényszék kellően mérlegelte a vádlottat terhelő adatokat akkor, mikor őt a gyújtogatás miatt emelt vád alól fölmentette, de a kir. itélő tábla nem fogadhatta el azokat a zsarolás elegendő bizonyítéka gyanánt sem, nem csak azért, hogy az egy tekintetben hiányos bizonyítékot más cselek­ményre nézve sem lehet elegendő bizonyítéknak tekinteni, hanem azért is, mert a fenyegető iratok nem adnak kifejezést annak, hogy a fenyegetőnek jogtalan vagyoni haszna czéloztatnék, e nélkül pedig hiányzik a cselekményben az a főkellék, a mely a btk. 350. §-a szerint a zsarolás minősítésére megkívántatik. A kir. itélő tábla ezeknél fogva találta vádlottat a zsarolás büntette alól is felmentendőnek; a közcsend elleni kihágás miatt pedig annak alapján ítélte el, mert vádlottnak a szolgabíró előtt tett beisme­résével, S. József tanú előadásával igazolva van P. Györgynek az a vádja, hogy vádlott őt veszélyesen fenyegette, stb. (1884 május 26. 17632. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents