Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XI. kötet (Budapest, 1885)
37 elkövette; ennek okául azonban a T. Pavel és G. Soma vallomásával is részben támogatott kinoztatását hozza fel. Akár mi is volt az oka beismerésének, az kétségtelen, hogy a beismerő vallomás a tettre nézve nem a valóságot tartalmazza, mert D. Luka tanú csupán B. Juon vádlott tettességére utaló vallomást tett és ama beismerő vallomások alapján közvetlen bizonyíték hiányában K. Stefán és P. Luka vádlottak ezen lopás miatt elitélhetők nem voltak. És ha tekintetbe vétetik, hogy P. György tanú terhelő vallomása is bíróságon kivüli beismerésről szól s az is ellentétben van a nyomozást teljesítő csendörök által bizonyított beismeréssel. Vádlottat, különös figyelemmel eddig rovatlan előéletére, fel ikellett menteni. 24. Jóllehet a végrehajtási törvény határozott intézkedést nem tartalmaz az iránt, hogy a törvényhatósági választás alá eső tisztviselő fizetésére kieszközölt végrehajtás ujabb megválasztás esetében is megtartja-e joghatályát: mind a mellett, miután az 1881 : LX. tcz. második bekezdésében nyilván kifejezést nyert az, hogy a fizetésre kieszközölt végrehajtás hatályát akkor sem vesziti el, ha a végrehajtást szenvedő áthelyeztetik vagy előléptettetik, a törvény ezen rendelkezéséből következtetendő, hogy az uj választás alá eső, de eddigi működési területén működését szakadatlanul folytató törvényhatósági tisztviselő fizetésére foganatosított végrehajtás hatálya megbirálásánál is a fenébb idézett törvényben kifejezést nyert szempont lehet az irányadó; ennek értelmében pedig elsőbbséget igénylőnek a korábban nyert birói zálogjoga megóvása tekintetéből, az átalános tisztújítás alkalmából a foglalást ismételni szüksége nem volt és a mennyiben ezt mégis megtette, az elsőségi jogára befolyással nem birhat. (1885 január 22. 8074. sz. a.) A m. kir. Curia: (Nagy Adolf ügyvéd által képviselt F. Jánosnénak Dr. Szász Zoltán ügyvéd által védett m. kir. kincstár elleni végrehajtási foglalás következtében szerzett zálogjog elsőbb-